A klasszikus állam és társadalom általános idealista tézise, hogy az állam társadalmi alapegysége a család. Miként állhat a valóságban ez a tézis, ha fejlődés történetileg és történelem pszichológiailag hátra kérdezzük?
1. A családok kezdete a barbarizmusban.
Történelmileg a családok hatalma visszavezethető még a barbarizmus korszakára. Már akkor kiváltak egyes családok erőszakukkal, akik uralták a többieket. Közülük kerültek ki egyes vezérek, akik azután a hordákba tömörült családokat vezényelték. Több ilyen csoport kialakulásának vezérei azután konkuráltak egymással a hatalomért. Majd, ha ki tudtak békülni egymással, közösen hódító háborúkra indultak.
Hűségüket a másik családhoz, egymás vérének ivásával fejezték ki. Ha meg ezután is valamelyikük, elárult valamely vérivós megegyezést, azon halálbüntetéssel kellett bosszút állni. Ez a szokás még mai napig is megtalálható, mint magán törvény, egyes primitív társaságokban (sőt még Európában is, most is). De nem kell nagyon messzire menni, hanem az un. civilizált társadalmakban is, minden szólásszabadság és demokrácia ellenére, egyes országokban az un. hazaárulásért, ez a primitív halálbüntetés, megmaradt az állam barbár használatában.
Az összefüggés itt is eléggé plauzibilisen jelenik meg a család és az állam között. Ezért is nem véletlen, hogy a család az állam védelme alatt áll, a barbarizmustól az államalapításon keresztül, egészen az un. civilizált, de dialektikus állami alkotmányig. Mert az államnak szüksége van a családra. Csak a családnak van „hazája”, amit meg kell védeni, háború árán is. Így a barbarizmustól sem a család, sem az állam, még nem tudott teljesen megszabadulni. Melyre az utóbbi történelemben, sőt még a mostani jelenben is, több példát lehet felsorolni.
2. A családi összetartás.
Az emberré fejlődésnek ősidők óta szüksége van a közösségre. Ennek a legegyszerűbb egysége a család. Kezdődik a közös védekezéssel és vadászattal a vadonban, majd tart a föld megművelésével.
A középkorban különös jelentőséget a keresztény vallás alátámasztásával ért el. Európában több kisebb-nagyobb állam alakul ki, melyek a családot alapegységüknek tekintették. Sőt a kereszténység alkalmazkodási képességének köszönhetően, hatalmat elért családoknak nemesi kitüntetéseket sikerült kapniuk, melyeken keresztül azután generációk, társadalmi privilégiumokat élvezhettek.
Az újabb időkben is tapasztalható lett a család jelentősége, pld. Amerika betelepítésekor európai népekkel. Sokszor csak egyes erős családok merészkedtek az un. vadnyugatra. Agresszív kitartásuk árán, sikerült elérniük egyesülve másik családokkal, a bennszülötteket kiszorítani és következetesen egy állami szervezetet megalapítani.
Amerika összetartásában sokat segített a keresztény vallás, amely éppen abban az időben a protestantizmusban, a család újabb felértékelést kapott. Sokszor az egyetlen szellemi táplálék, amit az ismeretlen és veszélyes nyugatra magukkal tudtak vinni, a Biblia volt. A társadalmi fejlődés folyamán, azonban az eltávolodás a család és a kereszténység között mindig nagyobb lett.
3. Nincs keresztény állam és nincs keresztény család.
A család a barbarizmus maradványa, melyet az állam szükségből mentett tovább. Az államnak szüksége van családra, mert csak a családnak van hazája. A hazát meg kell védeni ezért van szükség államra és katonaságra.
Keresztény embernek nincs hazája. A teremtett természetes világ mindenhol az ő hazája. Ezért a keresztény embernek nincs szüksége az államtól a haza védelmére. Ezt történelmileg a keresztények a zsidóktól, Jézuson keresztül kapták meg, akik már mindig mindenhol otthon voltak és vannak.
A társadalmi fejlődés szükségtelenné tette a családot és az államot is. Ez nem ideológia, hanem történelmi valóság. Már most is ténylegesen egyes államokban önkormányzatok végzik az állam legfőbb feladatait. Az állam politikusai pedig leginkább lényegtelen felületes munkát végeznek, magas fizetséggel, a túldimenzionált állami apparátusokban.
A család feladata a fejlett országokban a minimumra csökkent, leginkább csak a közvetlen kisgyermekek nevelésére összpontosulva, megfelelő szociális biztosítás mellett. Sőt már kísérlet is megindult, minden polgárnak (munka nélkül is) megélhetési minimumot biztosítani. Amivel felesleges lenne, mint a fejlődésben visszamaradt társadalmakban, a család fontos feladata, az idősek szociális biztosítása.
4. A nemzet visszaesése a barbarizmusba.
A nemzet, az idealizmus elképzelései szerint, sohasem létezett és nem is fog tudni létezni. A népek már mindig, ősidők óta, egymással keveredtek. Lehet, hogy békésen, de a háborúkban erőszakkal is. Erre a legújabb génkutatás tudománya tud bizonyítékot adni.
Marad csak a nacionalizmus ideológiája, ami a közelmúltban olyan sok tragédiát okozott, amit nem lehet másképpen nevezni, mint visszaesést a barbarizmusba (ami az emberiség szégyenére sajnos még mindig tart). Történelmileg ezt dokumentálják az utóbbi un. két világháború és a most dúló testvérháború Közép-Európában.
5. A nemzet a kereszténység ellentéte.
A nemzet a család elvének kiszélesítésével akarja a (barbár) vérrokonságot visszaállítani és fenntartani. Így a nemzet teljes ellentétben áll a kereszténységgel.
Jézus mondta az Utolsó Vacsoránál; hogy az Ő „vére és teste, bor és kenyér”, (tehát nem emberi vér, amivel a barbárok esküsznek) hanem a Teremtett földi természet része. Ez a mondat gyakorolja központi hatását a kereszténységre, amely leváltja az addigi barbár vérrokonságot.
Különböző „rendek” keletkeztek, ahol többször kolostorokban vagy jótékonysági egyesületekben, keresztény emberek, minden vérrokonság nélkül, csak a szeretet vonzása révén egyesülnek és élnek együtt.
Persze hogy az ilyen fajta együttélés az állam érdekének nem teljesen felel meg, mert ilyen szervezetek az államokat egyszerűen fölöslegessé teszik. De dialogikus karakterük miatt nem állnak ellentétben az állammal sem, ezért az állam szívesen kihasználja őket, különösen jótékonysági célokra. Sokszor a dialektikus államoktól okozott háborús katasztrófák megbocsátására és a károk újbóli felépítésére.
6. A család deformálódásai.
Minél visszamaradottabb jelenükben egy társadalom, annál nagyobb egy család deformálódási lehetősége. Ez megtörténhet a családon belüli hatások miatt vagy kívüli, tradicionálisan társadalmi vagy vallási okok miatt.
Családon belül, különböző féleképpen tud jelentkezni. Leginkább anyai hatás alatt, a gyerek nem idejében önállósulása, sőt többször vissza tartása is ebben a folyamatban. Persze az éppen fiatal emberré vált gyereknek, ha nincs meg a társadalmi hatása, megválni a megszokott szülői háztól, kényelembe ringatva magát, pszichikailag viselkedési zavarokat okozhat, később megtalálni helyét a reális életben.
Az anyáknak nehézségük van utolsó konzekvenssel kereszténynek lenni, mert a természetes anyai ösztön gyerekei iránt visszatartja őket, mindenki iránt szeretettel nyitva maradni. A gyereke mindig előnyben van, minden másik legközelebbi hez viszonyítva, még akkor is, ha a gyereke bűnözővé válik. Ha egy nő ezt az ösztönt át akarja lépni, akkor apácává kell lennie. Ezek szerint egy bordélyban dolgozó gyermek nélküli nő, igazabb keresztény tud lenni, mint egy gyerekes anya.
Családon kívüli okok sokkal mélyebbre tudnak hatni. Társadalmi és vallási szokások egy idegen környezetben, családokban meg tudnak maradni, legyen az egy idegen hatalomtól elfoglalt területen ősi kultúra megőrzése. Vagy éppen idegen betelepedők saját kultúrájának importálása, amely azután az új környezethez az asszimilációt zavarja.
Ezt tapasztalhatjuk az Európában élő más vallású és kultúrájú emigránsok alkalmazkodási nehézségeinél, melyek többször is kriminális potenciálba torkolnak. Az új környezetben a családban más normák szerint viselkednek, ami nehézséget okoz pld. munkahely keresésnél, ami kriminalitás felé fordulást is jelenthet. Ekkor jelentkeznek azok a családok, amelyek az idegen hazai szokások szerint rendezkednek be az új környezetben, az un. Klánok.
7. A kereszténység kihasználása a családok „nemesítésére”.
A kereszténység kihasználásának legmagasabb foka a családok „nemesítése” volt. Éppen azok a hősök lettek „nemesítve”, akik legyőzték az „ellenséget” (vagyis másképpen kifejezve legtöbb másikat meggyilkoltak). Itt jelenik meg a klasszikus dialektikus gondolkodás, teljesen hibás alkalmazása, amikor a hősök a szentekkel vannak összetévesztve. Egyes buzgó klasszikusok még Jézust is „a legnagyobb hősnek” nevezik. Az un. „nemes családok” azután a középkortól kezdve társadalmilag maguknál tarthatták minden teljesítmény nélkül is a privilégiumaikat. Míg a történelmi fejlődésben egyes véres revolúciók véget vetettek nekik.
Jelenünkben egy érdekes történelmi fordulatot lehet megfigyelni. A középkorban, az állam és az eklézsia közötti ellentét, mely a szekularizációban mutatkozott meg, amikor a nemesség államhatalmi hordozó volt, ki lett fordítva. Most, hogy a „nemesség” elvesztette állam vivő hatalmát, akik még használják titulusukat, a keresztény vallás megvédése oldalára álltak. Talán megkésett köszönettel, a sok privilégiumért, amit sokszor igazságtalanul is a történelemben élveztek.
8. Fejlődés a keresztény emberhez.
Keresztény embernek lenni, pszichológiailag egy dialogikusan individualizációs folyamat, melynek a végén, a szent van. A környezet motiválhatja, de lényeges lépéseket az egyénnek magának kell megtenni. Ami pedig, minden különbség nélkül, az éppen véletlenül legközelebbi, szeretetében rejlik. Arra a szeretetre meg elő kell készíteni magát az embernek, tanulni és tapasztalatokat szerezni, közvetlenül kinyitni és érzékennyé tenni magát.
Ilyen szeretetre nem képes sem a család, sem az állam. A család, különösen az anya ösztönös szeretetét, elsősorban csak a családi vérrokonságára képes továbbítani. A családon kívüliek vagy neutrálisan vagy mint konkurensek, néha a más családok még, mint ellenségek is jelennek meg.
Családon belül is különböző vélemények alakulhatnak ki a kereszténység iránt. Testvérek nem egyeznek feltétlenül egymással. Az egyik lehet mélyen hívő keresztény, a másik meg minden vallást visszautasító ateista.
9. A keresztény szeretet és megbocsátás hatása az államokra.
Az állam összetartó erejében a szeretet egyáltalán nem szerepel, legfeljebb csak dialektikusan kihasználva. Mert neki ellentétekre van szüksége, melyeket erőszakos törvényekkel akar megtartani és megoldani. Azok nélkül elveszti létének magyarázatát, ezért inkább képes ezeket szítani, hogy bizonyítást kapjon működésének szükségességére.
Habár keresztény állam nem létezik, az államok viszonyában is, egymáshoz különböző módokat lehet megkülönböztetni. Vannak erőszakos imperiálisan tendenciózus államok, amelyek agresszív politikát folytatnak. Vannak azonban békeszerető, segítőkész államok, melyek bajbajutott területek felépítésében a világon segítenek.
Ezek a viselkedési módok szerint a történelemben több példa is előhozható. Nekünk itt un. keresztény Európában feltűnnek a két un. világháború utáni események, un. békeszerződéses megoldásai. Ha összehasonlítjuk a szörnyűségekkel, amit a háború ideje alatt a „vesztes hatalmak” műveltek, csakis a barbár időkben történtekkel lehet összehasonlítani. Abban az időben többször is megtörtént, hogy a győztesek a vesztes népet teljesen kiirtották. Ez a viselkedési mód szerint pld. a német és a magyar nép, teljesen eltűnt volna a föld színéről. Hogy ez nem történt meg, ez a keresztény megbocsátó szellemének köszönhető.
10. A történelmi fejlődés lehetősége a kereszténység szelleme mellett.
A történelmi fejlődést a tudomány eredményeivel, a kereszténység alkalmazkodási képessége segítette elő. Az un. sötét középkor, inkvizíciós elnyomása után, a felszabadult tudomány az új felfedezések korszakába lépett, amely a mai napokig tart. Habár a dialogikus fejlődés, amely a kereszténység lényege, mindig újból és újból, dialektikus forradalmaktól és az államok háborúitól zavarva lett, a tudomány mindig jelentősebb ismereteket ért el.
A társadalmi tudományokban eddig még kb. alig valamivel több mint száz évvel ezelőtt, nem ismert tudások és tapasztalatok lettek megismerve. A pszichológia tovább fejlődése szociálpszichológián keresztül, olyan fenomének megértését és terápiáját tette lehetővé, mint a nacionalizmus társadalmi deformálódása. Melynek pszichikai betegségéből szociálpszichológiai terápiával több beteg népet, megint a civilizált társadalom útjára sikerült téríteni.
A természettudományok és a technika magasfokú fejlettsége, azt a viselkedési formát tette tapasztalattal szükségessé, amely a keresztény hit alapjául, már több mint kétezer éve szolgált. Bebizonyosodott a klasszikus hősiesség emberi tragédiája. Amit eddig csak fiktíven tudtunk, annak most tényszerűen is megmutatkozott az igaza, hogy az ellenséget nem lehet hősiesen legyőzni, mert akkor általános megsemmisítés fenyeget. Ezért lett ténylegesen szükséges, a dialektikus meggyőző művészet feladása és helyette, a dialogikus megegyezés megoldását alkalmazni.
11. Maradjon csak az állam a családnál, mert a kereszténységhez semmi köze sincs.
Hagyja az állam a kereszténységet, amelyet a történelemben már elégé kihasznált. Jelenünkben tényszerűen megmutatkozott a kereszténység igaza, hogy háború után nincs győztes. Ez Jézus viselkedésének a lényege.
Maradjon csak az állam a családnál, akiket a hazával be lehet csapni. Közülük gyáva hősöket toborozni, akiket a háborúban embertársaik gyilkolására lehet kényszeríteni. Itt mutatkoztak meg többször is, a Szentek, akik nem félve a közvetlen haláltól sem, „hazaárulásért” engedték magukat kivégeztetni.
12. A szeretet átlépi az állam és a család klasszikus kategóriáit.
A szeretet nem marad függő a klasszikus etika szépségideáljainál, sem nemzetnél, népnél, fajnál, vér rokonságnál, még a nő és férfi közötti természetes ösztönű vonzalomnál sem. Mindezt átlépi az univerzális istenség irányába. Jézus is ahhoz az Istenséghez imádkozott. Csak az un. „mi atyánk” nyelvi fordításában jelenik meg az apa. Talán csak azért, hogy mi klasszikus fogalmakban gondolkodó, buta emberek, egyszerűbben is megértsük.
A szeretet-szerelem annyira átfogó, teljesen egész, (magyarul; egészséges-en perfekt) hogy oda már semmi más nem férhet bele, mert ki van teljesen töltve, semmi más nem kívánatos. A probléma nálunk embereknél csak az, hogy ilyen állapotot nem tudunk állandóan tartani. De már annak is örülhetünk, hogy egy pár pillanatra részt tudtunk rajta venni.
Amit extázisnak is szoktunk nevezni. Akkor meg valami történik, egy titkos helyen, aminek csak a vonzását tudjuk érezni (ha képesek vagyunk rá) többet nem. De akkor új élet is keletkezhet, vagy valami új alkotás. Talán akkor vehetünk részt valamely időre a teremtés kinyilvánulásában, ha eléggé előkészítettük, érzékennyé tettük magunkat.
Valószínűleg a szenteknek ilyen állapotban történik a prófétikus kinyilvánulás vagy talán egy tudós felfedezőnek sok tanulás és tapasztalat után, egy addigi titok összefüggése nyilvánul ki, tárul fel, amelynek korszak fordulatú jelentősége lehet az emberiség történelmi fejlődésében
Köszönöm a figyelmüket
Sign-in to write a comment.