Ez az elöadás hallható és látható a YouTube- on :
www.youtube.com/watch?v=z9Me8Tqhqms

Jelenünkben főleg két hasonló, de egzisztenciálisan mégis nagyon különböző gondolkodásmód határozza meg a létet. Az egyik oldalon, reálisan úgy tűnik, a gondolkodó embernek, a dialektika. A másik oldalon, a történelmi fejlődésben, a dialektika határán megmutatkozott, a háttérben már mindig tartó, jelenben azonban szükségessé vált, dialogika.

Ami valóban így, ténylegesen, először a jelenünkben mutatkozott meg. Most, amikor a dialogikus megoldások szükségesek lettek, ezen a földnek nevezett bolygón, a tovább maradásunkért. Egyik oldalról, mert a természetes környezetünket dialogikusan védenünk kell. Másik oldalról, mert az emberiségnek meg kell válnia az eddigi, leginkább dialektikusan meggyőzni akaró viszonyoktól, ha egymást nem akarjuk kölcsönösen megsemmisíteni.

A tudomány és technika fejlődésével, az emberiség elérte azt az állapotot, amikor az ellentéteket, dialektikus meggyőződéssel nem lehet megoldani. Az előbbi történelemben az államok, kultúrák, meggyőződések, még háborús győzelemmel eldöntötték, hogy melyik oldalon van a klasszikus igazság. A jelen időben ez a módszer már nem alkalmazható.

Most a győzelem helyett, az általános megsemmisítés fenyeget. Következetesen az egész eddigi klasszikus etikát és morált, át kell gondolni és feldolgozni, mert már nem életképesek, hanem jelenleg inkább életveszélyesek. Ezzel az új dialogikus gondolkodás, mely a 20. sz. kezdetén előre lett gondolva és a 20. sz. végén alkalmazva, most a világpolitikában szükséges lett.

De sajnos éppen itt Európában, ahol a dialogikus módszer ki lett dolgozva és a két tragikus un. világháború után alkalmazva, itt jött a visszaesés is. Éppen abban a két közép-európai államban, ahol először alkalmazva lett és a világpolitikai helyzetet alapjában véve megváltoztatta, megint egy háború tört ki (külső erők beavatkozásával) és egy szörnyű öldöklést és gyilkolást okoz.

A klasszikus történelem dialektikus fejlődése szerint ez teljesen érthető. A jelenlegi valóság azonban egy más reagálást és magyarázatot követel, amit a klasszika nem tud kielégítően megoldani. Sajnos a mostani, leginkább fiatalabb politikusoknak, nincs elég ismeretük és tapasztalatuk, a mostani helyzetre megfelelően reagálni, úgy ahogy szükséges lenne Európában, erre a mostani különös állapotra, hogy a fejlemények el legyenek kerülve egy világháborúig.

Hiányzik a múlt történelméből tanultak alkalmazása. Mint hogyha a legtöbben, a még mindig klasszikus politika szerint gondolkodók, a múltból semmit sem tanultak volna, hanem úgy vélik, továbbra is úgy mehet minden, mint eddig. Éppen ebben a megszokás tudatlanságában, a legújabb időket nem érzékelni, rejlik a kiszámíthatatlanság és következetesen a mostani állapot veszélye.

Nem ismerése a történelemnek, sok politikusnál, a nemzetközi politikában, társadalmilag hibás határozatokat hozhat. Ahhoz több példa is van a történelemben. Csak hatalmi pozícióból, tárgyilagos tudás nélkül hozott ítéletek, sokszor többé nem javítható hibákat okoznak, melyeknek tragikus következményei lehetnek.

Mint pld. az un. első világháború után, a győztes hatalmak minden földrajzi és néptörténelmi tudás nélkül határozatokat hoztak. Melyek következtében, jobbról és balról is diktatúrák keletkeztek, majd a második, még szörnyűbb un. világháborút okozták.

Ezek a hibák először is, most jelenünkben lettek hatásosabban megismerve, egy Európai Unió elérésének akaratával, mint a jelenlegi valóság megoldását fékező hatások. Most, amikor a különböző népek együttélésének értékei ténylegesen megmutatkoztak. Ami már azelőtt is pld. a Keleti Birodalomban (Ausztriában) már több száz éve tradicionálisan fejlődött.

Egy alapelv, amely utána exportálva, emigránsokkal együtt, az USÁ-t világhatalommá emelte, Európát meg pedig ezek a veszteségek után tengődésbe döntötte. Az ebből keletkezett hátrányok miatt, pld. a nacionalizmus, mellyel Európa még a mai napokig is küzd. És sajnos az USA még mindig, mint már előbb is, ebből előnyöket húz, amint Európát gazdaságilag meg katonailag is elnyomja.

Mindenesetre, ha az európaiak (végül már) egyezni tudnának, nem volna szükségük ezt a bánásmódot megengedni maguknak az amerikaiaktól. A mostani időkben ez a gyámság, mindig újból, csak az oroszoktól való félelemmel tartható fenn, vagyis a NATO-beli tagsággal.

Amikor az újabb idők történelem-politikai tényei, teljesen figyelmen kívül vannak hagyva, melyek egy egészen más irányba mutatnak. Tényleges, hogy az oroszok a volt Szovjetunióban egész Kelet-Európát, a Berlini fallal együtt, katonailag elhagyták (nem utolsó sorban Gorbacsov dialogikus jóhite szerint). Egy nem szerződéses, csak dialogikus ígéret után, hogy a NATO nem fog kiterjeszkedni a volt Szovjetuniótól elfoglalt területekre. Na, és tényleg mi következett be??

Állítólag az oroszok megint el akarták foglalni az összes Balti államokat egész Kelet-Európával és Németországgal együtt. Ezért kellett ezeknek a NATO-ba belépni és Oroszországot bekeríteni. De ez még nem lett volna elég, hanem gazdasági szankciókkal kell (valójában ezt az európai klasszikus országot) Oroszországot tönkre tenni.

Az oroszok válasza, tipikusan az európai dialektikus klasszika szerint történt. Vissza a dialogika előtti hidegháborúk korába, elszámolták magukat és az ukrajnai testvérnépet katonailag megtámadták. A dialektikusan visszamaradt gondolkodóknak nyugaton, nem tudott semmi megfelelően történni. Ezután alkalmasan megtudtak szabadulni az évek óta felhalmozódott fegyver szeméttől, amit „elajándékoztak”, a két keleti „idegen” nép egymás öldökléséhez. Ami ugyanakkor jól jött a kelet-európai konkurens oldal gyengítésére is.

Ugyanakkor a háború, több állam számára a világon, nagyon alkalmatosan jött, a polgárait mindjobban elnyomni, a fegyverkezés kiadásait növelni, jó kifogást találni az inflációra és az életszínvonal csökkentésére. De éppen ellentétbe ezzel, egyes érdekeknek is jól jött, megnövelni a profitot a fegyvergyártásból.

Mint a csúcspontja egy, nyugat-európai klasszikusan- dialektikus ellentétes tudatlanságnak, (butaságnak) kiemelhető. Egy a hősiességéért megjutalmazott, háborút szorgalmazó, bizonyíthatóan korrupt személy (sőt még az Acheni Krlspreis-el is) az egyik oldalon, a másik oldalon meg ellenfelét, a legerősebb atomfegyveres hatalom államfőjére, háborús bűnös elfogató parancsot közhírré tenni.

Mely mindkettő határozatnál felismerhető, a még éretlen tudása a „zöld” politikusoknak, melyek a mostani helyzet jelentését még mindig nem értették meg és háborút győzelemig akarnak folytatni, még egy atomhatalom ellen is. Tudattalanul, nem kalkulálva a fenyegető rizikót egy mindent megsemmisítő atomháborúnál.

Annak ellenére, hogy a nyugati információs médiákban, mindig újból és újból, újjászületett kelet-európai specialisták jelentkeznek, akik a nyugati polgárokat a háborús eseményekről, olyan városokban ismertetni akarják, amelyekről eddig az egyszerű emberek, életükben még sohasem hallottak. Hasonlóan a „háborús turizmushoz” az 1. és 2. un. világháború ideje alatt, amikor egyszerű katonák első külföldi tartózkodásukat abszolválták. Most reméljük, hogy ez a tapasztalat, a sok fiatal NATO katonának elmarad.

De ki hallott már valamit a háború előtt is, Ukrajnáról és kultúrájáról? Hogy az orosz ortodox kereszténység történelmileg Kijev-el szorosan össze van kapcsolva és a földrajzilag nem is olyan messzi Konstantinápolyban gyökerezik. A háború lehet, hogy egyes szorgalmas érdeklődőt motivál arra, hogy az internetben is utána nézzen.

De talán ennek kellene lenni a dialektika pozitív hatásának? Valóban olyan buták vagyunk, hogy háborúra van szükségünk a tovább képződéshez? Ez valóban így volt a múltban. De most egy egészen más idő jelentkezett. Nem azért, mert mi emberek sokkal jobbak és okosabbak lettünk. Hogy ez nem így van, azt tapasztalhatjuk lépten nyomon, a most is történő barbarizmussal. És dialektikusan meg is értjük. De a dialektika jelenünkben elérte a határait! Mi most a teendő??

A történelmi tapasztalat megmutatta kinek volt és van igaza. A dialektikus fejlődés ellentétekben elérte a határát. Ami nem jelenti azt, hogy a fejlődés véget ért, megállt. Hanem éppen most tud a teremtés bázisán kinyílvánulni az, ami az ellentétektől eddig el lett takarva, a létező. Vagyis az, ami létszükséges, ami minden tudományos fejlődést eddig is lehetővé tett és tesz, megalapoz. Az a dialogikus viszony, mely felszabadult a dialektikus ellentétek romboló hatásának elnyomása alól.

Amint a dialektika a legmagasabb fokán, a saját határát elérte és ha magát és környezetét nem akarja megsemmisíteni, szükséges, hogy a lét fejlődését átadja a dialogikának, mely a teremtés megőrzésével a végtelen szeretetben kulminálni tud.

Köszönöm a figyelmüket