A nagy-család problémája az Európai Unió társadadalmában

Különböző vallások prédikálják a család jelentőségét a társadalomban, anélkül hogy különböző megjelenési formájuk fejlődését hátrakérdeznék. Bizonyos hogy intaktus családi élet különböző társadalmi formájú államokat alátámaszt. A kérdés csak az, hogy milyen formában és milyen korszakban, melyek legálisak.

Hogy a nagycsalád az emberi társadalom kialakulásában jelentős szerepet töltött be, ez vitathatatlan. Sőt az is tény hogy ennek a sok évezredes multja, erős tudatalatti hatással van viselkedésünkre, érzésvilágunkra, s valószinüleg géneinket is befolyásolta. Ezekhez a tényekhez azonban hozzájöttek a modern társadalom fejlődésének új hatásai is, amit nem szabad figyelmen kivül hagyni.

Már a kereszténység megjelenésa után csökkent a nagycsalád társadalmi jelentősége. A keresztény egyesület fontosabb lett, melyben mindenki egymás testvérének számított, s a véri kapcsolat relativizálódot. Ez a fejlődés napjainkig tart, s jelenünkben egy olyan formát is elért, mint a meleg házaságok legalizálása.

Ebben a messze menő társadalmi kompromiszumban, az állam akarata mutatkozik, minden áron az insztitutionális beavatkozást megtartani. Nem régen mult még el az az idő, amikor (különösen keleteurópában) az állam mindenbe bele akart avatkozni.

Nagynehezen megért az a tapasztalat, hogy erre nem képes. De ekkor nem csak az utópikus konstrukció ömlött össze, hanem a mögötte álló emberi magatartás és a társadalmat tartó morál is. Általános társadalmi bizonytalanság keletkezett.

Az emberek nem találták fel magukat egy új, szabadabb társadalomban. Továbbra is arra vártak hogy problémáikat az állam oldja meg. Mig lasan rá kellett jönniök, hogy az állam, az ők maguk. Erre a tapasztalatra, egy mély társadalmi, támasznélküli depresszió következett.

Különböző szervezetek jelentkeztek ajánlatokkal, ezt a kritikus állapotot megoldani.

Peldául; a katolikus egyház (keleteurópa visszanyeréséért) előszedett egy beporosodott történelmi ládából, (ignorálva a teológia újabb megismeréseit) régi, népiesen populáris hatású tartalmakat, melyek pontosabban megnézve, a kereszténységhez csak annyi közük van, hogy ezeket a népies-barbár szokásokat, már több mint kétezer éve megakarta szelídíteni és feloldani.

Konkrétan; Magyarországon kikerültek a „szentek”, keresztel és kardal kezükben a nyilvánosságba. Ahelyett hogy a magyar eklézia, a hoszú elnyomatása után, megnyitotta volna magát a teológiában már majd egy évszázad óta fejlődésben álló új gondolkodásnak, inkább visszafordult, és történelmileg elavult állapotokat akar vissza állítani. Pld.; egyes papok nem adnak kézbe ostyát, vagy a mise befejezése után himnuszt játszanak a templomokban.

Egy másik speciális ajánlata az egyháznak; a családot illeti. Ezt a tevékenységet az állam is szivesen látja, mert azon a téren ahol neki, vagyis a hatalmon levő pártból összeállított kormánynak kellene működni, helyettük megtenné az egyház ajántatával, a család. Állam és egyház itt összhagban működnek, habár a modern társadalomban önállóan kllene funkcionálniuk. A probléma itt azonban az, hogy ez a közös munka nem viszi előre a társadalom fejlődését, hanem inkább visszacsavarja a történelem óráját.

Persze, minél több feladatot végez el a család, lehetöleg a nagy-család, hasonlóan mint a szoziális fejlődésben elmaradott országokban, anál kevesebb feladat megoldása vár a kormányban foglalkoztatokra, akik minimum munkáért ugyananyi maximum bért tudnak az adófizetők pénzéből zsebrevágni. Hogy ez hova vezet, azt eppen most tapasztalhatjuk az Euro és az Európai Unió krizisében.

Hasonló problémák zajlottak le a volt szocialista államokban is. Azok is „tovább nyújtózkodtak mint a takarójuk ért”. Csak sokkal eksztrémebben, a teljes gazdasági és morális-társadalmi összeroppanásáig. Amely szisztematikusan, egy utópikus állami konstrukció nevében történt.

Az „egyének emberi jogának szabad kibontakozása” volt brutálisan elnyomva, azzal az eredménnyel, mely a mai napokig is pszichológiailag negativan behat, különösen a fiatalok önnállóságosodásában. Sokan közülük nem képesek ezen hatások következtében saját lábukra állni.

Ebben a helyzetben utolsó mentőöv a család, vagyis a szülők önfeláldozó együttműködése a mindnnapi élet fentartásában, miután az állam teljes képtelenségét tapasztaljuk a foglalkoztatás, egészségügy és más szociális intézmények terén. Az új állam képtelen megoldani időszerűen ezeket a problémákat, ezért inkább alkalmazza az időbeli visszafordulást.

A nagy-családon a modern európai államok már túlestek. Itt inkább mint probléma esete jelenik meg a migráns polgárokkal. Pld. Németországban a nagyszámú izlám migráns családok, életmódjukkal és behozott morális felfogásukkal inkább problémákat okoznak az ottaniaknak, minthogy megoldásban segítenének.

Eredeti országukban hiányos szociális biztosítás esetében a nagycsalád szükségesen, az ottani állami sztruktúrához tartozott, mely szoros vallási beavatkozással van megerősítve. Ezt a magatartást probálják közülük többen az új környezetükbe is importálni.

De a modern társadalmakban inkább zavaró hatással vannak, már a kisgyerek nevelésében is, késöbb külünösen az iskolai tanulásban, vagyis a személyiség kifejlödésében ezek a magukkal hozott szokások. A nagycsalád egyikoldalon teljes mértékbn foglalkoztatja tagjait, akik érzik a családi melegséget, felügyeletet, gondoskodást, mely azonban ellentétes reakciókat válthat ki, ha tagjai kikerülnek a nyilt társadalomba. Sokszor olyanformában, hogy nem akceptálják kükső környezet normáit, s igy sokesetben az àlltalános polgári törvények megsértésébe ütköznek.

Ha közelebbröl próbáljuk megfigyelni ezt az életmódot, egyszerű mindennapi problémák tünnek fel benne, melyek az európailag civilizált környezetben, nem tudnak adekvátan érvényesülni. A 80-as években nyugateurópában elterjedt egy ekszperiment, a „komunák”-al, melyekböl értékes és egyszerű tapasztalatokat lehetett levonni. Csak a legprofánabb problémák legyenek megnevezve, pld.; a közös konyha, toalett, fürdőszoba rendbentartása és tisztítása.

Nem az a probléma ha valaki egyideig ebben részt vesz, és tapasztalatokat szerez, hanem ha ez hosszabb idő után életstilusá válik, mely azonban a nagyobb társadalmi kürnyezet kultúrájába nem tartozik bele. Ez konfliktusá is vállhat, ha valaki idegen szokásait, melyek nem illenek a környezetbe, nem képes letenni, vagy nem is akar beleilleszkedni.

Ebböl talán azt a tanulságot lehet levonni hogy egy térben és időben elmúlt közösségi forma, nem vezethető anahronisztikusan egy olyan országba vissza, ahol az európai zivilizáció közös továbbfejlesztése lett kitűzve célnak.

A nagycsalád arhaikus biztonsági érzés nyújtásától, tagjainak érzelmileg nagyon nehéz megszabadulni. Sok esetben szociális és psichológiai problémákat okoz, ha az egyén ehez kényszerítve van. Ezért kell vigyázni egy társadalomban hogy idő és tér adekvát közösségi formák legyenek propagálva, ne okozva késöbbi alkalmazkodási és sociálpszichikai problémákat alkalmazójának.

Fordítva is keletkeznek pszichikai problémák, (ez leginkább csakis migráns családokban jelenik meg) ha a nagycsalád szokásai sokban különböznek (leginkább vallási alapokon) a külső környezet normáitól, és a külső szociális környezethez orientálódó személyt a család erőszakkal is magához akarja kötni. Ezek a nagycsaládok tagjai gondoskodnak egymásról, nem engedik a másikat a névtelen társadalomban elveszni, de ahűséget is megkövetelik, egyes esetekben halállal is büntetik az eltérőt.

Ezek a viszonyok a multban kialakították az ugynevezett clan-okat, melyek vérbosszúkba torkoltak. A saját vérüket emelték ezek a közöségeknek minden fölé, nem akceptálva külső tássadalom törvényeit, az emberiség álltalános együttélésére. Ök saját szokásaik szerint itélkeztek egymás fölött, melyet többször alltalánosítani is megpróbáltak. Amihez azonban már nem volt elég hatalmuk, a civilizált világgal szemben. Ekkor hősies terorizmusba fogtak.

Majdnem hihetetlennek tünik a mostani modern európai polgárnak (habár a nacionalizmus is legvégin egy visszaesés ebbe a primitiv arhaikus formába) az a tény hogy még most is léteznek ezek sztruktúrák ahol ez a szabály politikailag, országos szinten is még érvényes.

Most az a kérdés hogy mennyire lehet visszaengedni egy modern Európában ezeket az arhaikus szokásokat, hogy mégse zavarja lényegesen az álltalános racionális fejlődést.

Mennyire is szükségállapotba kerül egy ország, a történelmet visszacsavarni nem lehet. Ha valakik ezt tenni akarják, az idő ezt meg fogja bosszulni. Budapesten a városliget elötti homokórát, mely az ország aeurópa Uniói belépésekor lett felavatva, megállítani lehetet, de az idő és a világfejlődése ezután is tovább folyik.