Az elöadás meghalgatható és megnézhetö a YouTube -on is:
www.youtube.com/watch?v=Ag8KwdNuaUA

Európa kelet és nyugat között

1. Hol és mikor találhatók a történelemben olyan tartalmak, melyek az EU szellemi gyökereihez vezetnek?

Olyan viselkedési formák, amelyek jelenleg is alkalmazhatók lehetnek. Nem csak közvetlenül átvéve, hanem a múlt hibáiból tanulva, aktuális jelennek kifejlesztve alkalmazni. Erre rendelkezésre áll a Habsburgmonarchia közép-európai történelmének ötszáz éve, alkalmaztatva a jelenlegi világtörténelmi viszonyokhoz.

Sehol a világon nem hagyott ebben az időközben, az államilag megszervezett együttélése különböző népeknek, jelentősebb történelmi gyökerek hatását, mely a jelenlegi nemzetköziségre befolyással van, mint ebben a térségben. Egymásra hatása a különböző féleségnek a művészetben és a tudományban, elősegítette az alkotó szellemet és világszerte hatást hagyott vissza. De ugyanakkor a világban a politikai versengést is kiélezte.

E mellett hibák keletkeztek, az akkori idő társadalom politikai szituáció változásának nem időbeli észrevételénél. Ezek a többnépességű impérium legyöngítéséhez vezettek. Melyek után nem tudtak a nemzetileg homogénebb államok versenyében helytállni. A képtelenség, nemzetköziséget tovább fejleszteni, két un. világháború elvesztéséhez vezetett. Miután a győztes hatalmak, az előbbi közép-európai többnépességű nagyhatalmi konkurenset, hét különböző egymással ellentétben álló nemzeti államra bontották.

A nemzetközi alapelvet, amit a „Keleti Birodalom“ (Ausztria) nem tudott tovább fejleszteni, nyugatról Észak-Amerika (USA) foganatosított és legerősebb nemzetközi nagyhatalommá vált. Nem utolsósorban a szellemi, meg a bevándorolt emigránsok alátámasztásával, a „régi Európa“ szétbomlott „Keleti Birodalmából“.

Az utóbbi száz évben nem szívesen beszéltek ezekről az időkről, sok minden el lett hallgatva és felejtve. Sőt az újonnan keletkezett nemzeti államokban ki lett szorítva, vagy meg is lett tiltva. Azonban száz év a történelemben relatívan nem hosszú idő. Különösen amikor már a zsurnalizmustól, rádiótól, televíziótól, filmezéstől egyes történetek fel lettek jegyezve.

Eddig aktuális érdekek miatt, a kutatások nem voltak kívánatosak, sokszor meg is lettek akadályozva. De a mostani új világpolitikai-hatalmi szituációban sok minden megváltozott. Ami azelőtt tabu volt, mindig jobban érdekli a fiatal tudósokat. Nem véletlen, hogy az US-amerikai kutatókat, mélyebbre menő kutatásaiknál, abban az időben, amikor kultúrájuk az első lépéseket tette, Európába vezet. Melyben az, ami naggyá és hatalmassá tette őket, a történelemben éppen ezeken a területeken találhatók.

2. Közép-Európa kelet és nyugat között

Európában a „közép“ kelet és nyugat közöttit jelent, ott ahol a különbségek találkoznak, úgy hogy még valami közös keletkezni tud. A közös megértés gyökerei mélyen a történelemben rejlenek, több mint kétezer éve, melyek azután a nyelvi kultúrában a megérthetetlenségig eltávolodtak egymástól. De lényegesen közös maradt, a fejlődés alapelve, mely azután a történelemben többször is mint elválasztó mutatkozott.

Ez általánosan megnevezve: Az Európai klasszika fejlődése. Közösen kezdődött ugyanazon a területen, ugyanabban az időben, amely azután elterjedt, az egész un. Európában és későbbi világszerte hatással.

Itt kezdődött a szecesszió hasadása is a szükséges átlépéssel, ami különösen a jelenünkben lett fontos. Konkrét röviden kimondva; ez a görög-római klasszika, a zsidó-keresztény átlépéssel, ami a mai napokban is folyamatban van. A szükséges klasszika átlépésében találkoztak megint, a kelet és nyugat Európába szétválasztott kultúrák. Az új gondolkodás nyugaton keletkezett, egzisztenciális jelentősége keleten lett megismerve.

Történelmileg nézve, egy pár évszázaddal ezelőtt Közép-Európában keletkezett az un. Keleti Birodalom, a klasszikus dialektika elve szerint. Úgymint a legtöbb hatalmas államok a történelemben, Ausztria is a már egy előbb lévő állam romjain keletkezett. Miután a magyar királyság a betörekedő iszlám- török invázoroktól le lett győzve, vagy aztán később a törökök vissza lettek szorítva, utána jöttek be az osztrákok a felszabadított valamikori magyar területekre.

Ugyanakkor amikor a magyarok még a törökökkel való harcban elvéreztek és utána 150 évig török uralmat kellett elviselniük, Európa népei tovább fejlődni tudtak. Nyugaton katedrálisokat építettek, amikor Magyarországon templomokat döntöttek össze. Ebben az időben történt Martin Luther-től a Biblia lefordítása is, amikor a német népek egy közös megértési nyelvet kaptak. És a reformáció, mint közös ideológia, a sok kis német államot Németországgá egyesítette.

Mátyás király még Budán és Bécsben székelt. Csak utána amint a törökök Magyarországot elfoglalták, kezdődött Ausztria Európai nagyhatalmi fejlődése. Észak-Magyarországon, ahova a török hatalom már nem ért, az osztrákok már előbb is bementek. Utána amint a törökök Bécset ostromolták és egy Lengyel hadsereg visszaverte őket, megkezdődött Magyarország felszabadítása is. Miután a törökök vissza lettek szorítva, bejöttek az osztrákok.

A klasszikus hősies felfogás szerint, a magyarok voltak az európai kereszténység védőbástyája. Ettől a visszaemlékezésről a magyarok többsége, még a mai napokig sem tud megválni. Mindenesetre, ez a klasszikus nemzeti hősiesség glorifikálása, a dialektika átlépése után, jelenleg Európa tovább fejlődésének többet árt, mint segít. Vagyis, jelenünkben a klasszikus erények szükséges átlépésének, dialogizálással.

3. A dialogikus nemzetköziség kezdete Ausztriában

Csirájában a nemzetközi dialogizálás megkezdődött már az Osztrák-Magyar-Monarchia un. kiegyezése után, amikor egyes uralkodók megtanultak két nyelven megérteni. A Habsburg házban tanulta a császár és a császárnő is, ivadékokkal együtt, a K&K kettős monarchia két nyelvét. Érthetően ebben az időben még jelentős demokratikus hiányokkal. Ezek voltak elsősorban a már nem időszerű monarchia, másodsorban az időszerűnek vélt nacionalizmus. Melyben a második az első tovább fejlődését lényegesen gátolta.

Ezek szerint az uralkodó elit még időben megismerte a dialogitás szükségességét, amikor a filozófia a klasszikus gondolkodást már átlépte. De ez az ismeret mégsem tudta a két következő dialektikus háborút megakadályozni. Mert a népek még mindig a régi hatalom érdekektől (úgy mint már többször is a forradalmakor) ki lettek használva és meghazudtolva, maguktól egymás ellen indultak.

Csak később tudták történelmi vizsgálatok kimutatni, hogy egyes hátsó hatalmak is érdekeltek voltak a háborúk kitörésében. Az egyszerű naiv népet még különböző ideológiákkal, félre lehetett vezetni és dialektikusan egymás ellen terelni. Először, miután a meggyőző dialektika reális vége kimutatkozott, a művészet és gondolkodástól már régen megismert klasszika átlépése után, meg tudott mutatkozni a dialogika szükségessége is.

A dualizmus az első politika-szociológiai lépés a klasszikus egyoldalú idealizmus meghaladásában a dialogika felé. Ami valójában a Habsburgmonarchiában történt meg. Aminél dualizmus még nem dialogizálás. Mert ahogy a tapasztalat az Osztrák-Magyar-Monarchiában megmutatta, közös nyelvi megértés nélkül elfajul nacionalizmusba.

Mellette nem tudott, a még csak kezdetileg funkcionáló kétnyelvű parlamentáris nemzeti demokrácia sem segíteni. Amikor a két parlament, mindegyik csak a saját nyelvén tudott vitatkozni, anélkül hogy a másikat megtudta volna értetni. Csak két egyoldalú demokrácia funkcionált, egy közös nemzetközi megértés nélkül. Hiányzott a nemzetközi demokrácia, a hiányzó közös nemzetközi nyelv miatt.

Bécs és Budapest voltak a két központ, a két egymástól elválasztott németül és magyarul beszélő funkcionáló parlamentek, csak kevés két nyelven beszélő küldöttel. Különös nehézségek jelentek meg, a nyelvi korlátok miatt, a hiányzó vitatkozási lehetőségeknél, ha közös rendeleteket vagy törvényeket kellett jóváhagyni. Mindezeket a nehézségeket a császárnak kellett volna a monarchiában megengedett parlamentben megoldani, aki a magyar király is volt.

Következésképpen a dupla monarchiában a funkcionálás tehetetlensége kétoldalú volt. Egyik oldalon a már nem időszerű monarchia, a másik oldalon meg a hiányzó megértési nyelv egy közös parlamentben. Mindezeket a nehézségeket megoldani túllépte az uralkodó monarchnak a képességeit, ami a többnépességű állam szétesésének gyorsításához járult hozzá.

4. A többszörösen megvetett nemzetközi nyelv.

A probléma a levegőben lebegett, amikor megfelelő megoldást kerestek. Nemsokára jelentkezett ebben az időben Ludoviko Zamenhof egy művészien összetett nemzetközi nyelvvel, később eszperantónak nevezve, ajánlatával az idő aktuális nyelvproblémáját megoldani. Ha megpróbáljuk magunkat visszatenni ezeknek az időknek a szellemi állapotába, érthetővé válik, hogy ebben az Osztrák-Magyar Monarchia periódusban, ezen a területen fontos intellektuális és gondolkodó embereknek, már feltűnt e nemzetközi nyelv fontossága.

Mert a többnyelvűséget csakis egy keskeny elit tudta magának megengedni. A dupla monarchia népe feloszlott egy kétoldalú konkurenciára, idealista hitbe, a sajátja magasabb rendűség ben. Miközben empirikusan bizonyítható, hogy a két vagy több nyelvet beszélőknél, az intelligencia jobban elő van segítve. Ez meg a visszamaradottaknál irigységet kelt, mely nacionalizmusban viszonyult meg.

A nemzetközi eszperantó nyelv már akkor és most is képes lenne ezt a klasszikus megértési hasadást áthidalni, a magasabb társadalmi osztályok és az egyszerű nép között, nemzetközi téren is. A relatív könnyen megtanulható, egyszerű, közvetlen, de a legmagasabb tudományos igényeket is kielégítő logikával. Igen, a dialogizálás elvében maga is keletkezett, és a klasszicizmust átlépte.

Ami minket ebben az értelemben, a mai napokig is különösen érdekel, az ugyanaz a probléma, ami a nemzetközi demokrácia tovább fejlődését korlátozza. Még mindig hiányzik, egy közös demokratikus nemzetközi megértési nyelv, az Európai Unió polgárainak.

Habár a magasabb osztályokban és az intellektuálisoknál, most is meg tudják maguknak engedni több nyelvet is tanulni vagy a hatásosabbak maguknak fordítókat fizetni. Ami azonban az egyszerű népnek továbbra is elmarad az alkalmazásban. Emellett politikailag magától érthetően, az uralkodók a privilégiumaikat a Status Quo-ból továbbra is meg akarják tartani és minden hatalmukkal védik. Észszerű megoldások egyszerűen ignorálva vannak, féltudású nem kompetens érvekkel visszautasítva vagy nevetségessé téve.

Megkezdődött ez még a monarchiában, úgymint Oroszországban és Ausztriában, utána a nacionalista- fasiszta rezsimekben, mint Németországban és Magyarországon stb., ahol az eszperantistákat koncentrációs lágerekbe hurcolták és kivégezték őket, míg legutóbb a kommunista rezsimekben szibériai izolációba deportálták őket.

Amint a több mint 130 évi tapasztalat az eszperantó történelemben, a mai napokig mutatja, a mostani demokratikus idő periódusban egyetlen hatásos felelet csakis politikai lehet. Mindenekelőtt azért, mert mind azok után, amit az eszperantistáknak már eddig is el kellet viselni, az elnyomás a mostani hatalom alkalmazóktól továbbra is tart.

Már az akkori történelmi időkben, amikor a többnépességű állam Ausztria a győztes hatalmak érdekei szerint szét lett darabolva, amikor a nemzetközi eszperantó nyelv még fejlődő stádiumában volt, tartósan kimutatták egyes reálisan gondolkodó emberek, különböző módon, a mai napokig, megoldási ajánlatukat, hatalmi érdekek ellen is.

5. A Kelet és Nyugat-Európa elválasztásának meghaladása.

Közép-Európában egymásra talál a kelet-nyugati szétválasztás, Konstantinápoly és Róma között, mely azután a kereszténység két irányába tovább fejlődött. Egyik oldalon a Róma felé orientálódó nyugati katolicizmus, a másik oldalon a keleti ortodox. Habár a Habsburgoktól a katolicizmus volt alátámasztva (a protestantizmus ellen is) történelmileg a választóvonal Magyarországon keresztül vezet, mindenesetre a “Keleti Birodalom” nagyobb részén. Előbb a magyarok a görög-ortodox kereszténységet kezdték meg átvenni. Csak amikor az un. Szent István királyi koronát kapott a pápától, megfordulva megkezdődött a megtérítés Róma felé.

Ez a szétválasztás tart a mai napokig is ötszáz éven keresztül, vallási és következetesen kulturális különbözőségben. A nehézség ezt a szétválasztást feloldani, megtalálható mai napig is az európai politikában. Aktuálisan az utóbbi évtizedek konfliktusaiban is találhatók voltak. Ugyanez a probléma tombolt a volt Jugoszláviában a szláv népek között, amely mostanáig sincs megfelelően megoldva.

Úgymint a mostani ukrajnai probléma az oroszokkal, mely nem csak egy mostani hatalmi, politikai probléma, ahogy nyugatról tudatlanul interpretálva van. Hanem mélyebb jelentősége van a közös kultúr-vallási eredetben az ukrán-orosz testvér népnek közös történelmi ortodox eredetéhez vezethető vissza. És itt jelenik meg egy mély megnemértés a jelenünkben is, kelet és nyugat között, amikor konkrét problémák megoldása lenne a feladat.

De Európa csak akkor tud békésen tovább fejlődni a világban, ha ez az évszázadokon keresztül az elválasztás problémája elégségesen meg lesz oldva. Amelyhez a közép-európai nemzetközi történelmi tapasztalatok sokban hozzájárulhatnak. Ahhoz konkrét segítséget nyújthatnak az itten történtek analízise. Új tudományok tudnak mostan ebben segíteni, melyeknek gyökerei USA-n keresztül, megint ide Közép-Európába visszanyúlnak, a pszichológián, szociálpszichológián és az újonan kiifejlesztett politikai és történelmi pszichoanalízisen keresztül.

Aminél szem előtt kell tartani, hogy ne hogy el legyen tévesztve (ami sokszor megtörténik): Az EU –nak a karaktere, nem az imperiális egység vagy az államok nacionális szuverenitása, hanem a dialogikus egysége a demokráciának. Vagyis nem magában a nemzetek különbsége (olyasmi soha nem is létezett, mert már mindig egymástól befolyásolva voltak), hanem dialogikusan egymásra hatása, a demokratikusan tudatosított egysége a különbözőségnek.

6. Európa egymáshoz tartozásának kívánt kutatása.

Figyelemre méltó és ugyanakkor sajnálatos, hogy ki kell hangsúlyozni, az európaiak maguktól még mindig nem jöttek rá, hogy hol és hogyan kellene az EU történelmi gyökereinek megalapozását keresni. Kiindulva pld. a “Keleti Birodalomból”, később két nyelven, németül és magyarul beszélő valamikori nagyhatalomból (kb. 100 évvel ezelőtt) nem tudták magukat közösen összefogni a mai napokig sem (legalább a történelmi szakemberek, a politikusokról ne is beszéljünk), hogy a pozitív tulajdonságokat és hatásokat, amelyek ebben az államban egy pár évszázadon keresztül 10-15 különböző népnél egymásra hatottak, behatóan kivizsgálni. Ennek a kezdeményezésnek US-Amerikából kellett bejönnie.

Mert éppen itt talál egymásra jelentős különbséggel az a lényegesség, ami Európát keletből és nyugatból teszi össze. Habár más európai országokban is különböző népek találhatók, de itt két olyan európai kultúra találkozik egymással melyeknek közös európai gyökerei vannak, de a történelemben (európailag) egymástól messze eltávolodtak. Ezeket a különbségeket dialogikusan megint összehozni, a jelenlegi politika feladata lenne.

A különbségek analízisével, ott ahol még megtalálhatók (ami egy pozitív lehetőség is), keletkezhetne egy újonnan összetett funkcionáló rend. Mellette van még egy nagyobb különbözőség, világpolitikai jelentőséggel, ami jelenleg kelet és nyugat között nem funkcionál és vannak még a kisebbek egyes nemzeti államok között. Európát valóban fukció képessé tenni, szükséges mindkét féle differenciát dialogikusan megoldani.

A mostani osztrák és magyar republikánusok, még mindig nem jöttek rá, hogy közös történelmük tele van politikai tartalmakkal, melyekből további tudományos kutatásokkal Európának sokat lehetne tanulni. Ahelyett inkább zavaros vizekben turkálnak saját kincseket keresve. Legalább vennék az US-Amerikai kollégáik tanulmányait komolyan, akik a saját kultúrájuk eredete után kutatva Európára találtak. Vagyis legalább az ő kutatásaikat folytatnák tovább, nemcsak a sajátjuk hasznára, hanem Európa általános nemzetközi fejlődésének elősegítésére.

Fiatal egyetemi tanárok és egyetemisták az ELTE Budapesti egyetemről megtették már az első lépéseket. Közös együttműködéssel és munkával lefordítottak US-Amerikai tudósok több tudományos írását, kutatási eredményeikről, új tudományágakból, úgy mint a “Történeti és politikai pszichológia”.

A kiadó Hunyadi György a bevezetésben így mutatja be, importnak nevezve a gyűjteményt: “A politikai pszichológia importja: amit ők tudnak és mi nem”. A mi esetünkben valamivel általánosaban kifejezve; mi nem tudjuk itt Európában. Lehet hogy azért, mert nálunk a hit egy klasszikus tudományban (az én tudásomban), megakadályozza az interdiszciplináris együttműködést a különböző tudományágak között.

A klasszika átlépésében a pszichológia (relatív új tudomány összehasonlítva a klasszikával) döntő haladást teljesített. Melynek gyökerei Amerikán keresztül, hatásukkal ide Közép-Európába visszavezethetők. A legújabb ismeretek és elterjedése a tudományágakban, úgymint a történelemben és a politológiában, szoros kapcsolatban vannak a a filozófia “új gondolkodás” –ávalUS-Amerikai fiatalabb tudósok az idő legújabb követelményeknek megfelelően, a pszichológia metódusával megvilágították és megpróbálták megérteni azokat a háttéri mozgatóerőket, melyek a jelenlegi kritikus helyzetbe sodorták a világot. Mert mindkettőt, történelmet és politikát, jelenünkben továbbra is csak a klasszikus normák szerint interpretálni és megérteni akarni, egzisztenciálisan veszélyes lett világunknak.

Szociálpszichológiai szemlélettel, irányulva, a “Keleti Birodalom” többnépeségű állam történelem politikájához, olyan viszonyok és kapcsolatok mutatkozhatnak meg, alkalmazva ezeket az új tudományokat, melyek az eddigi dialektikus ellentétekbe állított népek jelenségeiben ismeretlenek voltak.

Mellette eszperantót alkalmazni sokat segítene, hogy tudatosítjuk, milyen keveset tudtunk eddig, a különböző népek pozitív viszonyáról, egyik a másikhoz. A klasszikában idealisztikusan magasra föltornáztuk magunkat, azt hittük mi milyen sokat tudunk, milyen okosak vagyunk (leginkább az ún. felsőbb osztályokban). Amit azonban ténylegesen soha nem értünk el. Az eszperantóval megjelenik egy szociális egyenlőség és közvetlenség is, ami mindenkinek lehetővé teszi, tapasztalatokat szerezni nemzetközi téren is.

Köszönöm a figyelmüket,

Eugen Macko


Erre vonatkozólag egyes tudományos szövegek US-Amerikai tudósoktól:

Mc Guire, W. J. : The Poly-Psy Relationship: Three Phase of a Long Affair. Durham-London, 1993, Duke University Press, 9-35.

Münsterberg, H. : Psychology and History. (1898) Psychological Review, vol. 101 (1994) no. 230-236

Mc. Guire, W. J. : Uses of Historical Data in Psychology: Comments on Münsterberg (1899). Psychological Review, vol. 101 (1994) no. 2. 243-247.

Georgen, K. J. : An Introduction to Historical Social Psychology. In Georgen, M. M. (eds.): Historical Social Psychology. Hillsdale, N. J., 1984, Erlbaum, 3-36

Staub, E. : Cultural-Social Roots of Violence. American Psychologist, vol. 51 (1996) no.2. 117-132.

Feierabend, I. K. – Feierabend, R. L. –Nesvold, B. A. : Social Change and Political Violence: Cross-National Patterns. In Feierabend, I. K. –Feierabend, R. I. –Gurr, T. R. (eds.): Anger, Violence and Politics. Englewood Cliffs, 1972, Prentice Hall, 107-118.

Sidanius, J. – Pratto, F. : The Inevitability of Oppression and the Dynamics of Social Dominance. In Sniderman, P. M. – Tetlock. Ph. E. – Carmines, E. G. (eds.) Prejudice, Politics and the American Dilemma. Stanford. C. A. 1993, Stanford Univesity Press 173-211.

Tetlock, Ph. E. – Peterson, R. S. – Mc Guire, Ch. –S. Chang – Feld, P. : Assessing Political GroupDynamics: A Test oft he Groupthink Model. Journal of Personality and Social Psychology, vol. 63 (1992) no. 3. 403-425.

Diener, E. – Diener, M. – Diener, C. : Factors Predicting the Subjective Well-Being of Nations. Journal of Personality and Social Psychology, vol. 69 (1995) no. 5. 851-864.

Schuman, H. – Rieger, C. – Gaidys, V. : Collective Memories in the United States and Lithunia. In Schwarz, N. – Sudman, S. (eds.): Autobiographical Memory and the Validity of Retrospective Report. New York, 1994, Springer Verlag, 313-333.

Markus, G. B. : Stability and Change in Political Attitudes: Observed, Recaled and „Explaned“. Political Behavior, vol. 8 (1986) no. 1. 21-44.

Fischhoff, B. : Hindsight: Thinking Backward? Psychology Today, 8. 1975. 1-19.

Schwarz, N.- Wänke, M. –Bless, H.: Subjective Assessments and Evaluations of Change: Some Lessons from Social Cognition Research. In Stroebe, W. – Hewstone, M. (eds.): European Review of Social Psychology, vol. 5 (1994) J. Wiley and Sons Ltd. 181-210.

Runyan, W. M.: The Psychobiography Debate. In Runyan, W.M. : Life Histories and Psychobiography: Explorations in Theory and Method. New York –Oxford, 1982, Oxford Univesity Press, 192-246.

White, R. G. L.: Adolf Hitler´s Anti-Semutism: A Study in History and Psychoanalysis. In Wolman, B. B. (ed.): The Psychoanalytic of History. New York- London, 1971, Harper and Row, 192-231.

Greenstein, F. I.: Aggregative Effects of Personality Characteristics on Political Systems. In Greenstein. F. I.: Personlity and Politics. New York, 1975, W. W. Norton and Co. 120-140.

Tetlock, Ph. E. –Tyler , A.: Churchill´s Cognitive and Rhetorical Style: The Debates over Nazi Intentions and Self-Gouvernment for India. Political Psychology. vol. 17 (1966) no. 1. 149-170.

Granberg, D.: Political Perception. In Iyengar, S. – Mc. Guire, W. J. (eds.): Explorations in Political Psychology. Durham- London, 1993, Duke University Press, 70-112.

Lau, R. R.: Political Schemata, Candidate Evaluations, and Voting Behavior. In Lau, R. R. – Sears, D.D. (eds.): Political Cognition. Hillsdale, 1986, L. Erlbaum, 95-158.

Klein, J. G.: Negativity Effects in ImpressionFormation: A Test in the Political Arena. Personality and Social Psychology Bulletin, vol. 17. (1991) no. 4. 412-418.

Klein, J. G.: Negativity Impressions of Presidential Candidates Revusited: The 1992 Election. Personality and Social Psychology Bulletin, vol. 22 (1996) no. 3. 288- 295.

Iyengar, S. – Ottati, V. : Cognitive Perspektive in Political Psychology. In Wyer, R. S. , Jr.- Srull, T. K. (eds.): Handbook of Social Cognition