Recenzió, Róbert Péter „Bátrak és leleményesek voltak…“ címü könyvéhez, melyet 2020. febr. 12-én mutatott be a „keresztény- zsidó társaság“ összejövetelén.

Könyvében Dr. Róbert Péter történész, történelmi tények kutatásának eredményeként kimutatja a náci idökben elszenvedett magyar zsidóság sorsát. Több eddig még ismeretlen vagy a feledésbe merült, olyan szervezeteket és személyiségeket mutat be, akik ellenállási mozgalmak ban vettek részt. Kutatásában azokra az eseményekre fordítja a figyelmet, melyek az eddig leginkább elterjedt véleményekkel ellentétében bizonyítják, hogy nem minden zsidó türte „ csak hagyva magát, mint bárányokat a halálba tereljék.“

Mivel a budapesti zsidóknak nem volt lehetöségük „partizán háborút folytatni, pld. a Városligetben elbújva“ vagy fegyveres felkelést sem szervezni, mint a Varsói gettóban, a magyar zsidók ellenállása a cionista mozgalomban nyilvánult meg. Ez a budapesti, Theodor Herzl ideológiai tézisével kezdödött, hogy a zsidóknak is egy nemzetnek kell lenniök és államban kell egyesülniük.

Elnézve attól, hogy ez az ajánlat mennyire felel meg a zsidó, már több ezer éves tapasztalatokból kialakult karaktereknek, ez a tanulmány alátámasztja ezekkel az eseményekkel azt a szükségletet, hogy egy ilyen nem elörelátható barbár társadalmi változásban, szükség lett volna a zsidóknak egy olyan helyre, ahova vissza tudtak volna húzódni egzisztenciális biztonságba.

De ki gondolt volna abban az idöben, amikor a klasszikus kultúra már magas fokú szintjét elérte, hogy egy ilyen társadalmi pusztulás fordulója következhet be. Különösen arra, hogy ezek az események ott fognak megkezdödni, annál a népnél, akiknél a kultúra legmagasabb foka lett feltételezve.

Azonban, ha visszakérdezzük egy ilyen megoldás zsidó adekvát-e vagy nem, arra nemet kell válaszolni. A történelemben a zsidók üldözése nem újdonság. De eddig még amióta a zsidókat zsidóknak nevezik, még mindig megmaradt a lehetöségük, kezdve Egyiptomi Kivonulásuktól, hogy Istenbe bízva hitük segítségével, továbbmenjenek új maradási helyet keressenek.

Így ismerték meg határok nélkül a világot, amivel sok ismeretségi tudás elönyét tudták megszerezni maguknak, a többi földhözragadt népekhez viszonyítva, ami meg aztán irígységet váltott ki. Ez idö alatt a barbár népek leginkább háborúztak egymással és írtották is egymást, úgyhogy a legtöbb ösi nép már tejesen el is tünt. A zsidók ez idö alatt, éppen azért mert leginkáb nem szálltak szembe más népekkel, megmaradtak.

Ezt a viselkedési módot át-adták más népeknek is. Annak a zsidó fiatalembernek a példájával , aki ahelyett hogy eröszakkal visszavágjon, magát keresztre engedte feszíteni. E tény hatására alakult a kereszténység világvallásá. Melyet ha a barbár népek is átvettek kultúrálódtak és megmaradtak.

Söt ennek a zsidó-keresztény viselkedési módnak köszönhetik megmaradásukat, a múlt idök barbarizmusába visszaesett népek is, hogy veszteségük után meglett nekik bocsájtva. Gyülöletben, ök lettek volna kiírtva, mint ahogy ök akarták a mostani megbocsájtóikkal tenni. Ezt a történelmi tényt minden jelenben szem elött kell tartani, hogy az új generáció tanulnjon belöle.

Ebböl az összefüggésböl kifolyólag, figyemeztet a dialektika félreértésének veszélye. A „bátorság“ és „gyávaság“ összefügésének, különösen jelenleg aktuális egzisztenciális fontossága van. Amikor a klasszikus kultúrában a megszokott gondolkodási mód magától érthetöen át van véve.

Gondolkodási módunkba be van iktatva, a bátor hösök viselkedési módjának tisztelése, kihasználva a klasszikus értékek alátámasztására. Ezek alapozzák meg az államok hatalmi biztosítását. Az állami hazaszeretet a háborúkban „bátor“ hösies harcban nyilvánul meg, ellentétben azokkal a „gyávákkal“ akik nem hajlandók „ellenséges“ embertársaikat megölni.

Nem véletlen, hogy a zsidók a történelemben, söt a mai napig is, mindig ott találhatók, ahol remény mutatkozik az emberiség állapotának jobbulására. Ami többször nem egyezik meg az államok rendszerével. Számos forradalmak részvevöi és szervezöi között, ott voltak a zsidók, intellektuális készségüket beleadva, majd kudarcok után lehettek a dialektikus bünbakok.

A cionizmus az európai klasszikus gondolkodás eredményeként érthetö meg, mint politika-ideológiai fejlemény a nacionalizmussal dialektikus egységben. Ugyanakkor homlokegyenes ellentétben a zsidó-keresztény szellemmel, mint letérés ezeknek az eshatológusi fejlödés útjáról.

Itt mint további kérdést ebben az irányban, fel lehet tenni, ez mennyire magyar specialitás? Mivel hogy innen idult ki és a magyarok különösen azokben az idökben, leginkább szélsöségesen jobboldali nacionalisták voltak. Ezen a vonalon, a cionizmus úgy is érthetö, mint reakció a magyar nacionalizmusra, azonban ugyanazzal a klasszikus gondolkodási móddal.

Az a viselkedési mód, amely az új gondolkodásban a klasszika át-lépésével nyilvánul meg és az élet-létében bizonyosodik. Amikor a dialektikus meggyözés, a megsemmisítö erök egymás-ellen-állásában eléri határát. Jelenünkben szükséges lett ezt a dialektikus összekeveredést kibontani és megvilágítani, mi hova tartozik.

Mert manapság az tapasztalható, hogy a hösiesség terorrizmusba pervertálódik és nihilizmusba torkol, veszélyeztetve a békés létet a Földön. Ebböl a kiút nem a klasszikusan hösies meggyözés, hanem az új gondolkodás a klasszika át-lépésével dialógikus megoldás keresése.

Jelenünkben aktuálisan szükségletes gondolkodási és viselkedési mód dialógikusan nyilvánult meg, a világot átfogó nemzetköziségben, mely alapjában véve zsidó-keresztény tulajdonság.

A zsidóság már régen, még a kereszténység elött is átlépte a klsszikát, történelmileg megérthetöen az ókori Egyiptomtól a Római birodalomig. Már akkor sikerült „leleményesen…“ (amint Róbert Peter fogalmazott) kihúzni magukat a z ellentétekböl. Inkább ne engedjék magukat most se az új barbároktól provokálni, hogy visszaessenek a már áthidalt múltba.

Mert voltak több olyan személyek, szervezetek és mozgalmak is, amelyek közel álltak ehhez a zsidó karakter vonásokhoz. Ezek nem bátor és hösies ellenállásukkal tüntek ki azokban a kritikus idökben, hanem békés dialógikus intellektuális munkájukkal akarták megfordítani ezeket az inhumán kisiklásokat. Sajnos az akkori agresszív társadalmi idökben semmi sanszuk se volt, még csak meghallgatásra sem.

Ilyenek voltak pld. ugyanabban az idöben keletkezett dialógikus gondolkodás alkotói, Franz Rosenzweig, Martin Buber, Ferdinand Ebner, úgymint a nemzetközi nyelv, eszperantó kezdeményezöje Ludowiko Zamenhof és a további követöi.