2.rész Nemere István…


forradalom nélkül. De az orosz monarchiát is már francia példára elsöpörte a forradalom. Az Osztrák - Magyar - Monarchia erőszakkal tartotta még magát egy ideig, de a háború nekik is elhozta a véget.

A habsburgi Ferenc József, ahogy mondják, nem volt különösen intelligens ember, hogy ilyen összefüggéseket észleljen, fejestől ugrott a háborúba, habár ha csak egy kicsit okosabb lett volna, láthatta volna, hogy nincs semmi esélye azt megnyerni. Tehát elvesztették. Az Osztrák - Magyar - Monarchia szétesett.

Horty még a Trianon utáni Magyarországon is tudta addigi tapasztalatait és tudását alkalmazni. A Tanácsköztársaság leverése után a kis ország relatív fejlődésnek indult. Horty volt annyira intelligens, hogy előre látta , mennyire kilátástalan lenne egy revans háború. Nemcsak azért, mert maga angol-amerikai barát volt, hanem nemzetközi tapasztalatai is voltak, ami szerint reálisan ítélte meg a helyzetet.

1936-ban egy vadászat alkalmával találkozott Hitlerrel, kinek megpróbálta megmagyarázni menyire kilátástalanok annak a tervei, melyeket neki beszélgetés közbe elmondott. Hitler egy egyszerű, primitív ember volt, nem is nagyon értette, amit neki a valamikori közös állampolgára mondott. Akivel már lehetséges, hogy 30 évvel azelőtt Bécsben is találkozott. Csakhogy Horty még, Ferec Jóska mellett a hintóban ült, Hitler meg csak az utca szélén integethetett.

Nemcsak hogy Horty nem akart bele menni a háborúba, hanem később ki is akart lépni belőle. Akkor Hitler elraboltatta és egy kis bajor faluba záratta. Magyarországot meg megszállták a németek, a nyilasokat hatalomra emelve.

Horty még kormányzása ideje alatt, a zsidótörvények kinyilvánítása után, több ezer zsidónak segített elhagyni az országot, amit a zsidók később meg is háláltak neki. A nácik ezt később megtudták, úgyhogy többé nem is bíztak benne.

A sors aztán úgy hozta, hogy éppen ez a száműzetés mentette meg életét. Mert Bajorországban az amerikaiak szabadították ki. Magyarországon az oroszok rögtön fejbe lőtték volna, mint az előbbi magyar állam többi vezetőit.

A háború után egy ideig Németországba maradt. A Nürnbergi tárgyalásokon, mint tanú szerepelt, briliáns nyelvtudásával tűnt fel, különböző nemzetiségű bírókkal anyanyelvi szinten beszélt.

Németországba nem maradt sokáig. Utána Portugáliában kapott menedéket. Anyagilag támogatták őt és családját a zsidók, akiket egykor megmentett. Szellemi rugalmassága magas életkoráig megmaradt. Naponta úszott a tengerben. Otthon a család a hét minden napján más nyelven beszélt, ami unokáját elősegítette az első hét nyelvet játszva megtanulni.

Horty életrajzát és politikai működését a kommunisták teljesen kifordítva interpretálták. Dialektikus ellenségre volt szükségük. Csak most lehetséges a sok hazugságot feltárni, életrajzát kivenni a konstruált ellentétekből és beleengedni egy dialogikus történelmi megértésbe.

Ugyanúgy nem szabad figyelmen kívül hagyni a következő három személyiséget, akik még nagyon közel vannak a rendszerváltás idejéhez. Ezért ezeknél még különösebb figyelmesség szükséges, ha dialogikus megértésnek akarunk eleget tenni. Ne hogy visszaessünk a dialektikába.

Ezeknél a Magyarország szocialista-kommunista periódus történetét lényegesen befolyásoló személyiségeknél, a dialogikus megértést sokban elősegítheti, ha szociálpszichológiailag két megkülönböztetést teszünk:

Az egyik az, amikor a személy maga is őszintén hisz abban, amit mond, mennyire is hihetetlenek tűnik egy másik józanésszel gondolkodónak.

A másik meg mikor már maga sem hisz abban, amit mond, az csak egy konstruált teória, ezt maga is tudja, de nincs ereje, bátorsága, civil kurázsa, ezt bevallani és mást tenni, mert sokszor az egzisztenciája is a lojalitásától függ.

Az első az kész mindent befektetni, még életét is hogy megvédje azt, amiben hisz.

A második már nem biztos abban sem, amiben azelőtt hitt, ezért hajlik a változásra.

Magyarországon valószínűleg a második eset már 56-ban előkerült, csak még nem általánosodott eléggé. 89 után már nemcsak Magyarországon mutatkozott ez az állapot, hanem már az egész kelet európai rendszerben.

Na most, itt jelentkezik a változás szükségessége. A következő kérdés hogy miként?

Az egyik lehetőség a revolució, amit már nagyon is ismerünk a történelemből.

A másik meg a belátása a változás szükségességének és az ésszerű átgondolt váltás.

Az egész kelet-európai, un. szocialista világban ez változás történt meg a múlt század kilencvenes éveiben. Nem dialektikus, ugrásszerű, revolucionális szisztémváltás, ami sok romokat is magával hagyott volna, amit a múltból már jól ismerünk. Hanem eddig még nem ismert, de mindig csak megremélt békés változás. Valóban ez történt 25 egynéhány évvel ezelőtt.

Ezt nevezzük dialogikus változásnak.

Ezt értékelni is kell, és örülni neki! Minden mostani kritika és a még csak most, sok felszínre került igazságtalanságok ellenére is. Milyen szörnyűségeket is megéltek a magyarok az orosz megszállóktól.

Ilyesmi még nagyon ritkán történt, hogy egy megszálló csapat csak így békésen elhagy egy országot.

Hogy bevalljam, Rosenfeld - Rákosi Mátyásról eddig nagyon keveset tudtam. Igazat megvallva nem is nagyon érdekelt. Az úgynevezett szocialista Jugoszláviát már 24 éves koromban elhagytam, nem mint emigráns, hanem útlevéllel. Személyesen én soha nem éltem meg a kommunista diktatúra hátrányait. Ezért hiányzik is bennem az a közvetlen gyűlölet.

De azért nem szeretném megbántani azokat sem, akiknek nagyon sok igazságtalanságot kellett eltűrniük a diktatúra idejében. Magamban csak ott látom a különbséget, hogy megpróbálom megérteni a diktátorok motívumait is. Nem jóváhagyás miatt, hanem kimutatva tanulni belőle, hogy ne ismétlődjön meg.

A kis „csúnya“ kopasz ember (amint olvasom) később Rákosi nevén ismert, még az első világháború Osztrák-Magyar monarchia seregében harcolt, amikor orosz fogságba került. Intelligens, okos már akkor is több nyelven beszélő fiatalember, gyorsan és valószínűleg könnyen megtanult oroszul.

Az akkori Habsburg monarchiában megélt társadalmi viszonyokban, Metternich titkosszolgálata a nacionalizmust szította, az ott élő népeket egymás ellen fordítva, így akarta mindenáron a már lejárt idejű monarchiát megmenteni.

Magyarországon kevesen voltak, akik a nacionalizmus népszerűségére nem hajlottak volna be. Ezért a szocialista pártoknak kevés esélyük volt a népnél. Baloldalra abban az időben leginkább a tanult értelmiségiek hajlottak, teoretikusan egy jobb jövőbe reménykedve.

Rákosi Mátyás egy több nyelvet beszélő intelligens fiatalember volt, akin a nacionalizmus már azért sem fogott, mert azok közé a művelt egyének közé tartozott, akikre egyikoldalról a Habsburg monarchia többnépességének közvetlen tapasztalatában kialakult nemzetköziség hatott, másik oldalon meg zsidó származású volt.

Oroszországi fogsága idején gyorsan megtanulta az orosz nyelvet és egyben a kommunista ideológiát is. Csakhamar megismerte a forradalom legfontosabb embereit, Lenintől Sztálinig. Őt pedig a nemzetközi „Komintern“ titkárának nevezték ki.

Mint ahogy minden forradalomhoz a vérengzés hozzátartozik. Azt még a franciáknál a forradalom atyja, Robespierre is úgy gondolta, hogy a zsilotin is hozzátartozik. Lenin és követői csak az akkori orosz viszonyokhoz alkalmazkodtak. Az óriási országban hatalmat elragadni nem volt más lehetőség, mint ölni és gyilkolni. Ez volt a forradalom dialektikája.

És ők meg voltak győződve azzal, hogy amit tesznek az szükséges és jó. De hogyha az akkori idők társadalmi viszonyait felidézzük, ugyanúgy a francia királyságban, mint a cári Oroszországban, az uralkodók dőzsölését, a nyomorgó népével összehasonlítsuk, akkor nem nagyon csodálkozhatunk, hogy sokan voltak, akik ezzel az eljárással is egyetértettek.

Rákosi Mátyás is minden valószínűség szerint meg volt győződve, hogy ami ott történik az szükséges, sőt hogy eljött az ideje a szocialista-kommunista forradalmat a világba is nemzetközileg exportálni. Ezt tette ő Magyarországon.

Hogy ez az ő szemszögéből ilyen jó sikerült, azt az elveszett háborúnak és az orosz megszállásnak köszönhette. Habár akkor már itt nem lett volna rá olyan szükség, mint annakidején Franciaországban és Oroszországban, de a forradalom dialektikus metódusától a magyar elvtársak sem tudtak megválni. Tehát itt is a háború után, megkezdődött az ellenállók kiirtása és bebörtönzése.

Másik érdekes személyiség, aki Rákosi idejében még a háttérben elvtárskodott, Csermanek-Kádár János volt. Azért is érdekes ez az egyszerű ember hatalomra jutása, mert talán nála lehetne legjobban tanulmányozni (ez már szociálpszichológia feladata lehetne) mennyire nem szükséges a még akkor alig 50 éve elmúlt nemesi elbizakodottság, amikor fontosabb tisztviselőknek, vagy még katonatiszteknek is nemesi családból kellett származniuk.

Talán ez volt a leglényegesebb boncolója a Habsburg monarchiának, de amitől akkoriban nem tudtak megválni. Azzal együtt a nemesség pozitív nemzetközi tapasztalatainak is vesznie kellett. Melyeket a nemesség évszázadokon minden népen keresztül megszerzett, fel kellet adni. Vagy exportálni Amerikába.

Kádár János ilyen szemszögből mit az új társadalom frissítője jelenhet meg. A szlovák eredetű, cseléd, keresztény édesanyától származó Csermanek János, a szocialista majd kommunista munkásmozgalomban feldolgozta magát a legmagasabb pozícióra, ami csak egy nemzeti államban lehetséges. Nemzetközileg nem emelkedhetett volna többre (mint Rákosi) mert nem beszélt idegen nyelvet. Még oroszt sem, de az oroszoknak a kommunizmusba való hite miatt alávetette magát.

A negyedik, akit Nemere kimutat, mint a rendszerváltás előtti magyar történelem meghatározó személyisége, Nagy Imre. Akiről inkább leveszi a forradalom nimbuszát és rámutat annak is kommunista, sőt moszkvai befolyású múltjára.

Sokszor már a visszaemlékezések közepette, majdnem el lettek felejtve, vagy teljesen át lettek interpretálva azok a tények, melyek szerint az 56-os forradalom csak a szocializmus renoválását tette volna céljává, de nem a teljes szabadulást az orosz elnyomás alól. Nagy Imre nem a szocializmust akarta megdönteni, hanem csak emberibb arcot adni neki. Abban az időben már ezért is kivégezték.

A dialektika egy nagyon egyszerű folyamat, de mégis nagyon kevesen értik meg. Mert a megértéséhez egy élet tartalmának kitöltése és átgondolása szükséges, tapasztalatokkal és tudományos eredmények bevonásával. Úgy, mint Isten is talán a legegyszerűbb, ha meg van értve, de nem mindenki érti meg.

A dialektika irányítja életünk és a történelem legnagyobb részét, de az nem az élet. Végül is azt tapasztalhatjuk logikusan, hogyha mindenki mindenkit meg akar, le akar, győzni, a végén csak egy ember marad, ami meg nem elég az élethez, mert oda kettő kell; akik nem egymás ellen vannak, hanem szeretik egymást. Ez már dialogika, többé nem dialektika. Ha ezt belátjuk, itt kezdünk dialogikusan gondolkodni.

Na most, ha ezt a gondolatmenetet alkalmazom a magyar történelemre, akkor következtethetem, hogy: Persze, a magyarok ősei ide a Kárpát-medencébe úgy jöttek be hogy legyőzték az itteni lakosságot, mondhatjuk dialektikusan. De hogy itt is tudjanak maradni, ahhoz szükségük volt nekik felvenni a kereszténységet, ami már egy dialogikus lépés volt.

Mert a kereszténység lényege magában a dialogikus viselkedés. Az a zsidó fiatalember, az erőszak ellen úgy viselkedett, mint már ősei, akik inkább kimentek Egyiptomból, minthogy ellenálljanak, ő is inkább magát keresztre engedte feszíteni.

Sokan ebben Isteni megnyilvánulást láttak, és ebből a viselkedési módból egy világvallás keletkezett. Melynek meg az igazságát az eddigi történelem úgy bizonyította, hogy ezt a dialógikát történelmi eseményekkel töltötte ki.

A történelmet csakis azért érdemes megeleveníteni, hogy tanuljunk belőle.

Valamiféle nemzeti büszkeséget felébreszteni túl kevés, sőt sokszor inkább zavaró a továbbfejlődésre. Inkább azt kell mérlegelni belőle, hogy mit csináltunk jól a múltban és mit nem, amit a jövőben másképpen kell csinálni.

Persze egy ilyenfajta hozzájárulás csak is akkor lehetséges, hogy igazságos is maradjon, ha nemzetközileg történik. Ha csak egyoldalú, fennáll a veszély, hogy másiktól vagy a többiektől ez megint csak politikai hatalom alkalmazására ki lesz használva. Tehát csakis dialogikusan van értelme.

De dialogikusan meg csakis úgy tud egy nép a másikhoz viszonyulni, ha ő már a saját történelmét is képes dialogikusan megérteni. Ha már rájött arra, vagyis megértette a dialektika végét. Eljutott civilizált gondolkodás eredményéhez, hogy a mi korunkban a meggyőzés logikai lehetetlenség. Nemcsak fizikai erőszakkal, hanem a tudomány sem tud olyan egyértelmű válaszokat adni, amibe igazán lehet hinni.

Ezért szükséges, hogy minden nép dialogikusan átírja a történetét és úgy relativizálja az eddigi klasszikus történelmét. Talán maradjunk ezen a téren először itt Európában, ahol, ha az Európa Uniót tovább akarjuk fejleszteni közvetlenül szükséges ez a tevékenység. Éppen azért mert a múlt századokban itt olyan sok értelmetlen, zavaros dolog össze lett írva, ami a történelmet illeti, hogy létszükséges lett ezt dialogikusan kijavítani,

Nemere István Magyarország történetében egy első lépést látok ezen a téren. Talán hasznos lenne egy általános Európai dialogikus történelem megírása is. Meg ami még fontos lenne, az az egyes európai népek saját maguktól dialogikusan megértett, megírott és közölt történelme az Európa Unióban.


Köszönöm a figyelmüket,

Matykó Jenö