Az első; ismertető előadás volt 2011-ben a Müncheni Eszperantó Klubban, Abram De Swaan könyvéről „A nyelvek társadalma “(Words of the World).
A másik; előadás a „Természet és kultúra ökológiája“-ról szólt, 2014 augusztusában az EDE-Federáció „nyári akadémiáján“ Franciaországban, mely a Gresion Kastélyban volt megtartva.
A mostani előadás megnevezése, mely a YouTube-on is hallható és látha tó:
www.youtube.com/watch?v=EP04I9ccHUI
KULTÚRÖKOLÓGIA új gondolkodást követel
1. A klasszikus nyelvek fejlődésének vezető fonalán mutatkozik a kultúrökológia szükséges különbözősége.
1.1. A klasszikus nemzeti nyelvek csúcspontjának megismerése és az átmenet a kultúrökológiához .
Hogy a gondolkodó ember valamely orientálódást kapjon a látszólagosan kaotikus világban, valamely rendet és hierarchiát keres a megfigyelt jelenségekben. A görög eredetű európai gondolkodásmód sokáig büszkélkedett racionalizmusával, legtöbb szabályt találva, melyeket azután törvényekké szögezett le. A történelemben időbe tellett, míg a gondolkodás oda jutott, hogy megismerje, a lerögzítések zavarni és fékezni is tudják a tovább fejlődést.
A mi jelenünkben, egyes újonnan tapasztalt viszonyok, megfelelő összeállításban, a lerögzített gondolkodási mód relativitására mutattak, mely után következetesen több tudományos kutatásban, a régi klasszikusan hierarchikus rendszer szabályai megváltoztak. (Még sokkal ezelőtt, míg ez az irányzat tudatossá vált, a különböző művészetekben megkezdődött a klasszikától való elválás.) Egyik ezek közül, az utóbbi megismerésnek, a nyelvi hierarchia relativitása.
A klasszikus nyelvtudomány a múltban, olyan bizonyításokkal foglalkozott, melyekkel ki akarta mutatni, saját mélységéből az illető nemzeti nyelv különlegességét, mert leginkább azzal akarta megalapozni a hierarchiában magasabb helyet foglaló nyelv előnyét a társadalmi uralkodásban az alábbiakban levők felett. Hogy hiányoznak objektív kritériumok hierarchikusan megkülönböztetni a nyelveket, a legújabb tapasztalatok szerint, a globalizációban és az újabb kutatások eredményeiben mutatkoztak meg. Ezek szerint a szociológiánál, pszichológiánál, szociálpszichológiánál és politológiánál, melyek a klasszikus rendszerek határaihoz vezettek és így lehetővé tették kilépni az addigi a tovább fejlődést visszatartó kertekből.
A megismerések ezekkel a relatívan új tudományokkal, megvilágosodtak egyes összefüggések a lingvisztikában is. A klasszikus lingvisztika megkülönböztethetőbb lett és tudatosodtak az előbbi részek, melyek egybeestek, de nem lehet őket ugyanazokkal a módszerekkel kezelni. Mert a nyelvek magukban összetett jelenségek, de tudományosan elismerhető ítéleteket csakis a megfelelően elkülönített ágazatokban lehet.
Egy pár fontos kutatás jelent meg az előbb említett tudományágakban, melyek lehetővé tették reálisan megfelelőbb megismeréseket a lingvisztikában is. Egyik közülük Abram De Swaan szociolingvisztikai műve a „nyelvek társadalmáról “(Words of the World). Ez a kiemelkedő tudományos kutatómunka hatásos befolyást gyakorolt a klasszikus lingvisztika megértésére.
Jelentőségét jelenünkben a lingvisztikában, én még Hegel-lel az idealista filozófiában hasonlítanám össze. Amint Hegel a filozófiában az európai idealizmust abszolút csúcspontjához vezette, ezzel a munkával most megismerhető az idealista klasszikus lingvisztika csúcspontja.
Ez a felismerés után minden klasszikus nemzeti nyelv versengése hiábavaló lett, mert a csúcspont már el lett érve. De ugyanakkor meg kell mondani, hogy az eredeti irányzat, a világ nyelvi problémáját kvalitatívan megoldani (pld. demokratikusan a világban) nem teljesedett be. Ezért tovább fejlődés új minőséggel szükséges.
1.2. Az angol elérte a klasszikus nemzeti nyelvek hierarchiájának csúcspontját.
De Swaan megmutatta a tudományos kutató munkájában, hogy az angol abszolút csúcspozíciót ért el a globalizációban, amely előrelátható időben, másik nemzeti nyelv konkurenciájával elvárhatóan nem érheti el. Ö ebből arra következtet, hogy haladéktalanul az angolt be kell vezetni, mint nemzetközi kommunikációs nyelvet.
De úgy mint Hegel-el a filozófia nem érte el csúcspontját és végét, hanem csak az idealizmus, ugyanazt érte csak el a klasszikus lingvisztika is, mert a fejlődés más módszerrel és eszközzel tovább történik szükségesen.
Történelmi tapasztalatokkal bizonyítható, hogy az emberiség társadalmi fejlődése a különböző világrészek kultúrájának viszonyai összetételével függ össze. (A mostani legjelentősebb bizonyíték az USA.) De mi nem tudhatjuk mi fog történni a továbbfejlődéssel, ha a kultúrák különbözőségei, különböző nyelvekkel mind jobban eltűnnek.
De Swaan analízise lehetővé teszi a nyelvproblémák kiképzett átlátását, a szociolingvisztika új megfigyelő módszerével, főleg politikai ekonómiával, globálisan szétterjedt kutatással, mellyel feloldja a klasszikus nyelvészet önmagába zárkózottságát. Tényszerűen azonban ezzel az új rendezettséggel is a reál hierarchiája megmarad. De jelenünkbe a már szükségessé vált, szociálpszichológiai és fejlődéstörténetileg, az új „dialogikus gondolkodás” nemzetközileg kiszélesedett tudásával, mindig sürgősebben mutatkozik az aktuális globalizáció eseményeihez való hozzáállás.
Igaz, hogy a kutatása univerzális metódust alkalmaz, világot átfogó képzéssel, de ilyen módú rendszere után is még a klasszikus hierarchiában marad, melynek határaihoz odavezetett.
1.3. A klasszikus hierarchia elégtelensége a nyelveknél
1.3.1. A globalizálással és az információk sokszorodásával a világon, elértük azt az állapotot, ahol új kifejező lehetőség lett szükséges világszerte az információkhoz, az irodalmi nyelvek relatív esztétikája nélkül. Ezért szükséges megkülönböztetni az irodalmi esztétikát a közvetlen információitól. Mert melyik szöveg (vagy nyelv) szép, vagy nem szép, nem objektív kritériumok határozzák meg, hanem csakis szubjektívek, amelyekhez pszichológiai magyarázatok szükségesek, a relatívan megfelelő megértéshez.
Hogy a kifejezés vagy a szavak összetétele egy szövegben szép marad -e, egy saját kifejező nyelvének az emlékezetében, a pozitívan átélt események kapcsolatától függ. A negatívat, saját nyelvünkben hajlamosak vagyunk elfelejteni. Ezért az időn keresztül, saját nyelvünkben a kifejezett jelenségek kellemesebbek maradnak, esztétikailag szebbek, mint a nem megszokott idegenben. De ehhez a megismeréshez már szociálpszichológiai érzékenység szükséges.
1.3.2. A legnagyobb nehézségek a nyelvek közötti viszonyokban akkor kezdődnek, amikor a legyökerezett szokások a másik nyelvek szokásainak dialektikus ellentétében jelennek meg és megkezdődik a saját kiharcolása, mert nekünk azok tűnnek a legszebbnek, legjobbnak és igazabbak, mint a mások. Ekkor kezdődik a megszokottak kultúrharca.
Ezek a viszonyok, pszichológiai megismerés után, a nemzeti nyelvek hierarchikus értékei relativizálódnak, ami lehetővé teszi a nyelvek általánosabb megítélését más nézetek irányából is. Rugalmasabb nyelveknek több érték lesz tulajdonítva a nyelvkvalitás megítélésében, sőt egy művésziesen összetett nyelv nagyobb elismerés előnyében részesülhet, mint a hosszadalmasan leülepedett klasszikus nemzeti nyelvek.
1.3.3. Vagy csak egy szociológiai megfigyelés is ki tudja mutatni a régi nyelvhierarchia nem megfelelőségét. Az eddigi lingvisztikának is ismert, hogy a különböző szociális rétegek, osztályok, kasztok stb. beszédmodora megkülönböztethető, nemcsak a népi vagy nemzeti hozzátartozás szerint.
A klasszikus módszer szerint, különösen a 18-19-ik században, minden nemzeti nyelv igyekezett a standardizált rendezéshez és a latin nyelv váza lett a természetes népi nyelvekre ráillesztve, konstruálva egy un. magas vagy irodalmi nyelvet. Ezek a „magas” nyelvek nemsokára a felsőbb osztályokhoz tartozók beszélték, míg az egyszerű népnél inkább maradt az előbbi természetes nyelv használata, különböző dialektusokkal.
1.4. A nyelvi különbözőség szükségességének megismerése.
1.4.1. Pld: Eszperantó a klasszikus nyelvek fejlődésvonalán található, mint a racionális rendszerezés és standardizálás legmagasabb foka. De éppen ott lehet igazán megismerni a nyelv konstruálás határát is és elismerni az eredeti értékét minden más nyelvnek, még a legkisebbeknek is. Mert eszperantónak nincs ambíciója szuper nyelvnek lenni, hanem keletkezése óta különböző nyelvek részeiből lett összeállítva, mint köziségi-nyelv (inter-lingvo).
Amíg jelenünkben az az irányzat jelentkezett, hogy a nemzeti nyelvek saját magukban megmerevedtek, sokszor egyik a másik ellen, egyszerű beszédmóddal. Míg a kis nyelvekben továbbra is megmaradtak az eredeti értékek, melyek jelenünkben megismerve lettek, hogy meg kell védeni őket a szociálpszichológiai általános egészségünk miatt a világunkban. Úgymint a nagy klasszikus nyelvek dialektusai is, inkább csak az alsó szociális rétegektől van továbbhordozva. Sokszor ezek a kincsek csak professzionális irodalmároktól vannak megismerve, úgymint egészen kis népeknél, a föld valamely részén, távol a nagy kereskedelmi-technikai kultúráktól.
Másképpen van a klasszikus nyelveknél, ahol megfigyelhető az ellentmondás saját magukban. Az egyik oldalon a nemzeti nyelvek egyedüli originalitását akarják hangsúlyozni, minden másik ellen, amivel uralmuk előnyét akarják kifejezni, tökéletességük bizonyításával. A másik oldalon meg perfektségüket mégis más nyelvek segítségével is kell konstruálni, az előbbi történelemben a göröggel, meg a latinnal, most meg idegen szavakkal másik nemzeti nyelvekből, amit nem szívesen vallanak nacionalista okok miatt, de nem marad más hátra, ha a tudomány magas fejlődési fokán akarnak maradni a világban.
1.4.2. Az eszperantónak magában nincsenek ezek a problémái és ellentmondásai. Neki tudatos az összetétele és a nem perfektsége, ami miatt mindig nyitva marad a külső hatásoknak és racionális javításoknak.
Pld. : Umberto Ecco kereste a perfekt nyelvet (amit végül nem talált meg). Már a kérdése is a régi klasszikus irodalmi módszer szerint lett föltéve. Ő valami után keresett, ami a legújabb ismeretek szerint már ezelőtt ismert volt. Literális játéknak, meg szórakozásnak megfelelt a kutatása, mert a felelet már előbb is nyilvánvaló volt: Nem létezik.
Aktuálisabb kérdés jelenünkben: Melyik nyelvet használhatjuk a realitásnak megfelelő részében a legmegfelelőbben kifejezni, pld. valamely természeti állapotot, szerelmi kapcsolatot, különböző történeteket, nemzetközi viszonyokat stb.,
Mind ezeknek a hatásköröknek a valóságba lehet a legmegfelelőbb kifejezési módot keresni, a klasszikus nemzeti nyelvek repertoárján kívül is lehet, hogy valamely népnél a természethez közelebb, lehet hogy éppen egy pidzsi nyelvet vagy valamely művésziesen összetett tervezett nyelvet. Itt megnyílik a választási lehetőség a klasszikus nemzeti nyelvek hierarchiáján kívül is. Mert leginkább a klasszikus gondolkodási módunk szerint a fejünkben van, (mondhatjuk naivan) az abszolút perfekt nyelvet keresni.
1.4.3. A klasszikus nyelvprobléma leginkább ott kezdődik, amikor a saját nyelvemet minden másik nyelvvel ellentétben át akarom erőszakolni és szubjektívan állítom az egyedülálló értékét az enyémnek. Ekkor ellenállnak (érthetően) a más nyelven beszélők, akik persze a saját nyelvük különlegességéről vannak meggyőződve és megkezdődik a dialektikus harc egymás ellen a győzelemért.
De jelenünkben már általánosan tapasztalhatóvá vált, a dialektika meggyőző művészetének a határa, így a nyelvi harcoknak sem marad már helye. Most a dialektika végén, éppen a lingvistáknak kellene megismerni, a megértésnek ezt az új dialogikus módszerét. Ezt a saját nyelvük fejlesztésénél már a múltban is használták. A probléma csak akkor keletkezett, amikor egyes nyelvek kizárólagosak voltak a világban és a sajátjukkal akartak csúcspozíciót bezárni, nem elismerve a másiknak a létező jogát. De (szegények), ők is valahogy megérthetők, mert nem tudhatták másképp csinálni, mint ahogy a történelmi tapasztalatok diktálták nekik, vagyis a klasszikus idealizmus gondolkodási módjának hatása.
1.4.4. De Swaan rámutatott a globális nyelvhierarchia rendszerére, amely egybeesik az államok gazdasági és politikai rendszerével és hogy a nyelvi különbözőség az egész világban össze van kötve, a különböző nyelveket beszélőkkel. Hierarchikus rendszere érthető a realitásban, de továbbra is megmaradnak egyes aktuális problémák és kérdések.
Képes-e adni, ez a szociologikus-ekonomikus modell szerint kimutatott rendszer, továbbfejleszthető ismereteket a nyelvi hierarchia problémájának megoldására, demokratikiusan
A klasszikus nyelvtanban leginkább mellőzve vannak a különböző nyelvek közötti reális kapcsolatok. Minden tanulmány, amely rámutat a többnyelvet beszélők különbözőségének viszonyára, szükséges a modern lingvisztikában, vagyis az inter-lingvisztikában. Csak a szocioekonomiával való hierarchikus rendszerű megkülönböztetés nem elegendő, sőt akadályozza és zavarja is a szabad továbbfejlődést a jelenlegi szükséges inter-lingvisztikának, mellyel fel kellene oldani a régi idealista-klasszicista tradicionális nyelvtant.
Mert éppen a nyelvek hierarchiája az elvárt tudományos alapossággal nem bizonyítható. Ez a mostani időszerű interlingvisztika megismerése. Jó, hogy ha De Swaan rámutat minden nyelv globális összefüggésére, de hierarchiája szocioekonomiához kapcsolva, akadályozza a jelenlegi lingvisztikának, sőt általánosan az emberi társadalomnak a továbbfejlődését is.
1.4.5. Nyelvi hierarchia a klasszikus nyelvészetben, csak szubjektív állításokkal létezhetett, a viszonyok reális analízise nélkül. Most új a lingvisztikiában, úgymint általánosan a társadalmi tudományokban, hogy meg lett ismerve az előbbi klasszikus történelmi periódusokban beállított abszolút hierarchiák, tényleges relativitása.
A legújabb tapasztalatok és tudományos megfigyelések szerint, a világnak az ideális egység felé való törekvése szétesett és ezért a klasszikus gondolkodás abszolút hierarchiája sem nem érvényes többé. Mivel hogy, a tudomány nem képes egységesen megragadni a világot, megmutatkozott a természet, kultúra és szellemi különbözőség megvédésének szükségessége, mert nem tudjuk, nincs tapasztalatunk, mi fog történni, ha a világot egységesen uniformizálnánk.
Különböző kutatások megmutatták, hogy a különbözőségben szükséges egyik a másiknak a kiegészítése. De hogyha hiányoznak egyes részek, melyek eddig a történelemben mindig megvoltak, mi történik akkor?
Mi történik a szellemi fejlődésünkkel, ha eltűnnek egyes kultúrák és nyelvek, melyek eddig a történelemben, melyeknek közvetlen hatása talán nem is volt megfigyelhető, de mind ezekkel együtt lett a világkultúránk alkotva?
Ez az utóbbi nagy munka, az új szociolingvisztika tudományban, de ugyanakkor a régi klasszikus idealista gondolkodásmód határaihoz vezetve, Abram de Swaam rámutatott a klasszikus lingvisztika csúcspontjára és határára. A fejlődésnek e felismerési foka után, most más irányba kell terjednie a lingvisztikának, új irányú gondolkodással.
2. A kultúrkülönbözőséghez tanulva, a természet követelménye szerinti összehasonlításból.
2.1. A természetben megmutatkozott a tudományos megfigyeléseknek, hogy életképes környezetet biztosítani, szükséges a fajok különbsége.
A természet ökológiája az utóbbi időben nagyon aktuális téma lett. Megmutatkozott a föld nyersanyagai, logikus gazdálkodásának szükségessége, a földünk házában. A folyamat minden embert érint, de az érdeklődés mégis különböző maradt. Ezért a probléma politikai dimenziót is kapott. Ökológiai politikai pártok keletkeztek.
Mint ahogy a legtöbb tudományos fogalom ógörög eredetéből indul ki, görögül ökológia, gazdálkodást egy háztartásban jelent. Közel van a gazdasághoz, csak itten meg kell gondolni (azért a logika), az optimális anyagfelhasználás mennyiségét. Újonnan hozzájött ehhez a fogalomhoz, hogy tapasztalhattuk, nemrég az egész földünk hazaiasságát. A klasszikus görög gondolkodás szerint, csak a saját házunk volt fontos.
Nagy megbotránkozást jelentett, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az emberi társadalom dialektikusan, a klasszikus gondolkodás szerint, ellentétekben már nem szétválasztható. Mert jelenünkben az egész van veszélyben. Ezért az egész gondolkodási módot kell megváltoztatni.
A Filozófia már figyelmeztetett több mint száz évvel ezelőtt a bekövetkező problémára. Jelenünkben egyértelműek lettek a tények a természetben, mi szerint meg kell változtatni gondolkodási módot. Mondható, hogy az ökológia, a modern értelemben megnyitotta a bizonyítékot az „új dialogikus gondolkodás” szükségességére, vagyis a szükséges dialogikus viszonyt a természethez.
Tudományosan bizonyított tény, hogy az embernek szüksége van túléléséhez a földön a természetre. A viszonya nem elegendő csak a kihasználásban, hanem meg kell gondolni a védelmezést is. Tudományos megfigyelések és kísérletek már megtudják mutatni, hogyan megalkotni a jövőben a szükséges utat, az emberiség megmaradandó létének a földön.
Az új gondolkodási mód, megmutatkozott a természethez való viszonyban, hogy az emberileg életképes természetnek különbözőségre van szüksége. Vagyis: A gondolkodási módot kell megváltoztatni! Mert a klasszikus gondolkodási mód nem képes megoldani aktuális problémákat. Ezeknek dialogikus viszonyra van szükségük a különbözőségben, hogy megfelelő megoldásokat találjanak a világban, jelenleg és a jövőben.
2.2. De az embernek nemcsak természete van és nemcsak természeti környezetre van szüksége, hanem az embernek szüksége van a továbbéléséhez emberiesen, társadalmi-kultúr-környezetre is.
Történelmi tapasztalatok és kutatások kimutatták, hogy az emberiség szellemi továbbfejlődése, a különböző kultúrák összetételében keletkeznek.
Amint az életképes környezetnek szüksége van természeti különbözőségre, ugyanúgy szüksége van az életképes emberi környezetnek kulturális különbözőségre is, lehetséges szellemi továbbfejlődésre.
Ezért a kultúr-ökológia a védése és konzerválása kultúr-életkörnyezetnek, úgymint a természet-ökológia a védése és konzerválása természet-környezetnek.
A tudomány relatívan újonnan és nem régen foglalkozik a környezet-ökológia témájával és problémájával. A kutatás ténylegesen a kezdetén tart, az inter-diszciplináris hatáskörben, ökológia, kultúrtörténelem, antropológia, biológia, szociológia, pszichológia, szociálpszichológia, politológia, stb., különböző tudományok között.
Mi itt hozzátehetjük, hogy az eszperantó már kezdete óta ismert és alkalmazott „hazai” közi-ségi-hatáskörben (inter-eca-sfero), melyben kezdettől fogva ott volt és maradt mai napig is. A közi-ségében megjelenik a klasszika átlépése un. a klasszikus nyelveknek és a klasszikus lingvisztikának. Ahogy a nemzet-köziség nincs a nemzeti nyelvek ellen, mert „köziség” csak valamik között lehet tartósan. De ezt megérteni nem elég a klasszikus gondolkodás, ide szükséges a dialogikus gondolkodás.
Ugyanúgy, mint a természetben, már szükségesen alkalmazva lett, mert nem lehet már csak kihasználni, vagyis klasszikusan uralni a természetet, hanem ember életképességű viszonynak dia-logikusan kell történnie. Úgymond: Figyelemmel kísérni a természetet, mit bír és képes adni az embereknek, mint dia-logikus partnereinek, tartós együttélésben.
2.3. Az ökológia bebizonyította jelenünkben a dialogikus gondolkodás szükségességét
A filozófiában már figyelmeztetve lett erre az új gondolkodási módra 20. század közepén, de csak nagyon kevés volt a megértés tanúsítása. Két szörnyű világháborúnak kellett megtörténnie, egyes katasztrófákkal, míg be lettek látva a klasszikus erények szerint funkcionáló világ határai. Először a nemzetközi politikában jelent meg, amikor a politikusoknak dialogikus viszonymódszert kellett használniuk, az előbbi dialektikus meggyőző metódus helyett, mely azelőtt a történelemben mindig háborúba vezetett.
Az ember primitív viszonyában a természethez és ugyanúgy egyik a másikhoz, még érvényes volt a keresztül harcolás és a másik elnyomása. Ténylegesen ez a gondolkodási mód megmaradt a klasszikus dialektikában, mely érvényes volt közel a jelen időkhöz. Míg aktuálisan tudatosodott az ökológia. A 20. század végén, tudományos megfigyeléseknek megmutatkozott, hogy a természetes erőforrások nem végtelenül kihasználhatók és hogy a jellegek különbözősége szükséges az ember további létéhez a földön.
Szükséges lett egy másfajta viszony a természethez. Nem csak uralni, elnyomni, kihasználni. Hanem átgondolni a reális lehetőséget, tartós felújító alkotáshoz. Nekem a természet oldaláról is gondolkodnom kell, nemcsak az én magaméról és ez ténylegesen dialogikus gondolkodás.
Ezzel lett szükségesen érthető a dialogika. Nemcsak úgymint eddig, (mint ahogy már kb. 130 éve az eszperantistáknál) jószívűnek lenni másik emberekhez (ami persze nagyon szép és jó): Hanem jelenünkben, ha magam is meg akarok maradni a földön, szükséges, hogy a másik embert és a természetet komolyan vegyem.
A szociálpszichológiai kutatások óta, a tudománynak ismert, hogy az embernek ittléti egzisztenciájához szüksége van másik emberre is, társadalmi különbözőségben. Úgymond: Az ember saját magában nem tud egzisztálni. Ez ugyanaz a dialogikus megismerés, a humántudományok terén, mint a természettudományok megismerése, az ökológiailag szükséges különbözősége a természetnek.
Ezekből a megismerésekből következik a kultúrökológia. A megvédése a különböző kultúráknak (vagy nyelveknek) ugyanúgy, mint a természet különbözőségének.
Következetesen elkezdődtek a társadalomban politikai mozgalmak, megvédeni a természetes környezetet. Mindjobban elterjedt és emelkedett a polgárok tudata a közvetlen életkörnyezetük felelősségéért.Ugyanúgy szükséges politikai mozgalommal tudatosítani a kultúrökológia szükségét. Megvédeni a kulturális és nyelvi különbözőséget a világon. Hogy hogyan tud ez a folyamat megtörténni, eszperantónak már vannak konkrét dialogikus tapasztalatai, használhatók különböző polgároktól a világon.
Ezek az új ökológiai körülmények között, ténylegesen és általánosan is sokkal könnyebben megérthető az új „dialogikus gondolkodás” értelme.
3. A kultúrökológia megértésének fejlődése és jelenlegi feladata.
A klasszikus definíció szerint, kultúrökológia csak az etnológiának egy része, mely kutatja a társadalmi viszonyt a természeti környezethez. Ahol az embernek elsősorban magát erősíteni kell a természet elleni harcban. Ami jelenünkben egyáltalán nem elegendő.
A kultúrökológia aktualitásában teljesen megjelenik a különbség a jelenleg időszerű dialogikus gondolkodási mód és a régi klasszikus dialektika között, mely szerint a védő harc a környezet ellen áll a központban.
De: A kultúltúrökológia jelenünkben önálló időszerű tudománnyá vált, melynek dialogikus viszonyok szerint, a kultúrák egymásra való hatását és azok szükséges különbözőségét kell tanulmányozni.
Valóban, nemcsak a természethez való viszonyukat és azok hatását a természetre, hanem a különböző kultúrák egymás közötti hatását is. Igen, a természet létkülönbözőségének modellje szerint, de mint önálló tudomány, mely elsődlegesen a kultúrkülönbözőségekkel foglalkozik, amit lényegesen a nyelvi különbözőség határoz meg.
Elégé általánosan definiálja Julian Haynes Steward, a modern ökológia megalapozója: “Kultúrökológia azon folyamatok kutatása, melyekkel a társadalom alkalmazkodik a környezethez.”
Ez a meghatározás magába tartatmazhatja a kultúrökológia jelenleg legaktuálisabb bemutatását is. Ténylegesen hogy:
Az emberi környezet életképes, a legújabb tudományos kutatások szerint (biológia, szociológia, pszichológia, politológia stb., inter-tudományosan) csakis akkor, ha magába hordja a természeti és kulturális különbözőségeket.
A klasszikus tudományok dialektikus gondolkodási módja szerint, az ökológia fogalma szorosan össze van kapcsolódva a biológiával és a darwinizmussal, melyek szerint az embernek harcolnia kell a természet ellen és a másik ember ellen is.
Ténylegesen, a modern ökológia teljesen megváltoztatta célját!
Az embernek most nem kell magát a természet ellen állítani, nem átharcolni magát, hanem védeni a természetet, nem ellene lenni, hanem hallgatni rá és megfigyelni (ami már mindig is a tudomány lényege volt) dialogikus viszonyban és tanulni attól.
Így változott meg a régi klasszikus tudományos gondolkodás, az új dialogikus gondolkodási módba, az ökológiában tapasztalhatóan.
Ökológia, természetökológia, kultúrökológia, környezetvédelem, tartósság, szociális igazságosság, dialogikus új gondolkodás. Mindezek a fogalmak és tudományrészek, jelenünkben szorosan össze vannak kapcsolva egymással. És az eszperantó keletkezése és kezdete óta tartós viszonyban van ezekkel a fogalmakkal és folyamatokkal.
Már a kezdettől fogva az eszperantónak és a dialogikus gondolkodásnak megvolt a közös idei összetartozásuk, mely közösség a mai napig tart, aktualizálva a jelenlegi természet- és kultúrökológiával.
Ebből az új szocio-kulturális-szituációból következhetnek egyes aktuális ösztönzések, további ökológiai kutatásokra.
Köszönöm a figyelmüket
Eugen Macko, Dr. Phil., Dipl. Ing., as.Doc .de AIS
Sign-in to write a comment.