A reformáció 500-adik évfordulóján.

Történelmi gondolatok magyar vonatkozásban.



Az európai klaszikus kultúra egészen a mi napokig, nagy hatású kialakulása, ezekre az idökre vezethetö vissza. A római katolikus egyház dekadenciája, dialektikus reakciót váltott ki. Luther ajánlata idöszerü volt, mely a fejlödés új, meggyorsított folyamatát alapozta meg.

Azonban a jövöben, a lét adekvációjától megvált dialektikus módszer, még nem csak a fejlödés serkentöje lessz, hanem a lét ritmusától megválva, sok nehézséget is fog okozni. Közvetlenül is öldöklö vallási háborúk, majd késöbb véres forradalmak, keletkeznek.

Ebben az idöben, nemcsak eúrópán belül dúlnak a kersztény háborúk, hanem kivülröl, a muzulmán Törökök is veszélyeztetik délfelöl Európát. Ezek az események teljesen megváltoztatják az elöbbi ötszáz évig tartó Európa politikai képét. A magyar birodalom öszeomlik a török nyomás alatt, mely helyet fog adni a Habsburg Monarchia megerösödésének.

Ebben az idöben, Luther megalapozza a sok kis északeurópai állam nyelvi megértését, a Biblia lefordításával, klaszszikus német- népi nyelvet állit össze. Az addig egymást nyelvileg megnemértö népek (deutsch népet jelent) kapnak egy közös megértési lehetöséget. Mely a népi tudat kialakulásához vezetett.

Az egyházfök, az uralkodók, egyes nemesek, beszélték a latint, a katolikus-egyetemesen akaró összefogó nyelvet. A nép megvolt a maga helyén, nem volt szüksége megértenie a másnyelvüeket. Most kaptak, az addig egymást nyelvileg meg nem értö népek is, megértési lehetöséget.

Ez azonban, nem csak az egymásközötti megértést segítette elö, hanem ellentéteket is okozott. Egyik oldalon, társadalmi osztálykülömbségeket elevenített meg, másfelöl meg a különbözö népcsoportokat tette dialektikus viszonyba egymással. Ezek az ellentétek azután a nemzetek kialakulásával jártak eggyütt, majd a nacionalismusba torkoltak.

A reformációt meg egyáltalán, a már folyamatban levö reneszansz, új szellemi ereje tette lehetövé. A reneszanszban kezdödött meg a klasszikus görög ókor felújítása, mely a protesztantismust is elösegítette. A reformáció folyamatában meg, megkezdödött az görög eredetü, európai idealismus nagy kora, mely utánna (már agörögöktöl is ismert) európai kalsszikus tragédiába vezetett.

Magyar viszonylatban ezek a történelmi események közvetve fontosak. Ebben az idöben, külsö és belsö hatások alatt, a magyar uralkodó háznak, a hatalom irányítását a Habsburg Monarhiának kellett átadni. Amely meg fénykorát, eppen a protestáns államok elleni fejlödés küzdelmében, a római katolikus kereszténység védelmével érte el.

A Habsburg Monarhia hatalma ügyes házasságkötések által, úgymondva fél Európát uralta. Alapterületét, teljesen neutrálisan „Keletbirodalom“ (német klsszikus nyelven Österreich) –nak nevezték, amely magában is több mint 20 féle népböl állt. Ahova a már elöbb is több népet üsszefogó volt „Magyar birodalom“, a magyar népi relativ többségével is tartozott.

A protestans északi államok nemsokára az új öntudatos hitüktöl megerösödve átvették a szociális, politikai, kultúrális majd a tudomány fejlödésének impulzusát. Az újonan felfedezett világrészekre való telepedéssel, öszinte lojális magatartással, megidult egy új polgári világ felépitése. Amely, habár megint európából indult ki, miután a klasszikus elnyomás türhetetlenné vált, véres forradalmakba torkolt.

De a polgári világ új erejének kibontakozására igazán csak tengeren túl, Amerikában kerülhetett sor. A Francia Forradalomban kivívott ideálok, európában nem tudtak megujuló impulsusokat adni. A rendi klaszikus hatalmak, mint a Habsburgmonarhia, az újonan (a protesztantismus szellemében) megerösödött Poroszország, meg az ortodox cári Ororoszország, a polgári vivmányokat elnyomták és a régi nemesi rendszert (legalább is valamennyi ideig) megint visszaállították.

Tehetséges emberek, müvészek, tudósok, szorgalmas kézmüvesek, vándoroltak ki tengeren túlra, ahol megkezdödött az új rendszer elönyének a bebizonyosodása. A hatás Európában is érezhetö lett, s azok a monarhiák melyek még idejében észlelték a változás erejét, a polgárosodásnak is adtak helyet.

A Habsburgmonarhia többnépeségü állama még más problémákkal küzdött. Az udvar még anahronikusan a nemesi privilégiáikat védte. Amig a különbözö népek, nyelvük és kultúrájuk klasszikus fejlödésével nemzetekké válva, önnállóságra törekedtek.

A szláv népek voltak az államban, nagy töbségben, mig a magyarok relativ többségben voltak. A magyar fönemesek hatalmilag a legerösebbek voltak, elnyomva uralták a kisnemesekkel együtt a többi népeket. A történelem iróniájának lehet mondani, hogy ez az elönyöket élvezö nemzet nemesei (nem a népe), egy függetlenségi forradalmat idítottak a Habsburgmonarhia ellen, kihasználva és vérengzésbe terelve a népet.

Habár a polgári nacionalismus, a Francia Forradalom után idította meg a népek meghazudtolását, itt a polgári forradalomnak nyomát sem lehetett látni. Ahelyett a nacionalismus jelent meg, monarhisztikus formában, egy többnépességü országban. Persze szükségszerüen ez csakis a széteséshez vezethetett, mert a monarhikus államforma már magában is idejét múlta.

Na, itt most a „kiegyezés“ után, ezt az államot „Osztrák-Magyar-Monarhiának“ nevezték el. Az addigi neutrális „Osztrák-Monarhia“ kifejezés után lett ragasztva a „Magyar“, nemzeti megnevezés, egy olyan urszágban ahol már több mint tíz nemzet klasszikus kultúrával rendelkezett. Legalább is most a mi korunkban már tisztán látható, hogy ebböl minek kellet keletkeznie.

Prof. G.K. Kindermann, politológus, akinél nemzetközi politikát hallgattam, azt mondta hogy: „A magyarok 48-as forradalma vezetett az Osztrák- Monarhia széteséséhez.“ Amit én akkor nem értettem (vagy nem akartam megérteni). Most úgy hiszem, valamit hozzátanultam.

A protesztantismus az európai klassikus kultúra fénykorának kialakulására nagy hatással volt. Mert ott kezdödött az újkori dialektikus gondolkodás és viselkedés, mely a következö történelem folyamán Európa népeire meghatározó hatást gyakorolt. Egyik oldalon elösegítette az elnyomás elleni felszabadulást. Azonban nem találta meg a megfelelö méretet és átesett a végletekbe, amelyek meg nagy károkat is okoztak.

A történelemi tapasztalatra sok áldozat árán is szükség volt, mig a használható mérce megmutatkozott. Kezdödik közvetlenül a protestáns vallásban, nem csak a katholikus dekadencia ellen, hanem a zsidóellenességével. Amely behatott a társadalom politikai magatartásába és a nacionalismusban a legvisszataszítóbb formáját öltötte fel.

Nem véletlen, hogy a protesztánsismusban jelenik meg a „dialektikus teológia“ (Karl Barth körül) amelyben a meggyözés és a meggyözödés útja lenne metódikusan kidolgozva. Ami persze már egyáltalán nem új, Hegel, Marx, és a többiek után. Mig a „dialógikus filozófia“, a zsidó-keresztény teológiában jelenik meg.

Hozzátéve, a kereszténység ötszáz-éves fordulópontját ünnepelve; ha már keresztény európáról beszélünk, rá kellene mutatni a zsidó-keresztény felfogás különbségére, a klasszikushoz viszonyítva. Egy morális megújulást követelve csak magában a kereszténységben, el lett megint felejtve ennek a vallásnak a lényege.

Ahelyett hogy tudatosodott volna a „zsidók kivonulása Egyiptnból és hogy Jézus keresztre engedte magát feszíteni“, megismétlödött továbra is az ókori klasszicismus. Habár eppen ennek az átlépésnek köszönheti ez a vallás a keletkezését. E helyett, egymást kizáró és meggyözö klasszikus dialektika újult fel, az egymást megérteni akaró kereszténység helyett.

Ennek a klasszikus dialektikának még több fejlödési lépcsöfokon kell majd keresztülmennie, mig jelenünkben a tudomány fejlödésével eggyütt, eléri a határát. Amikor a tudatos megértése a lét megmaradásának feltétele lessz. Vagyis megmutatkozik a dialogika szükségessége.

Magyar vonatkozásban ezek az események ott lesznek érdekesek, ahol kapcsolatba kerülnek az aktuális európa-politikai állapottal. Ezek a történelmi események milyen hatással voltak a magyarokra és ebböl kifolyólag milyen magatartást lehet a jelenben megfigyelni.

Minden nemzetben van egy olyan tendencia, hogy magát a leghiresebb korszakából akaraja definálni. Ezt a subjektiv akaratot, jelenünkben az Európai Unióban ekzistenciális fontosságú lenne, relativizálni a jelen realitására. Büszkeség (=butaság) a történelmi múltra, csak zavarja a jelen megértését. Szem elött kell tartani azt az állapotot, ahol most tart a társadalom fejlödése, hogy ne legyenek megismételve azok a hibák, amelyek már annyiszor megtörténtek.

Pld. megemlítve: A polgári forradalom félrevezetése a monarhia továbbtartására, nacionalista profillal, az Osztrák- Magyar- Monarhia -ban. Ebben a többnépi államban, nem felismerni azt ami az US-át naggyá tette; a nemzetköziséget. Utánna meg ezt a lemaradást, dialektikusan átugorni akarni, kommunista ideológiával. Ami a reális fejlödésböl való kiesést jelentette.

Most a magyarok is bent vannak az EU-ban, egy nemzetközi közösségben. Hasonlóban mint már száz évvel ezelött is, melynek mai formáját, más módszerrel, már akkor is el lehetett volna érni. De nem utolsó sorban a magyarok (nacionalismusa) miatt ezt nem lehetett megvalósítani.

De most nagyon is figyelnek az európaiak a magyarokra, különösen a környezö nemzetek. Mert már elég volt a nacionalismusból, általában is, meg a magyarból is, melyek már eddig is elég bajt okoztak európában és a világban. Következetesen el van várva, hogy a nemzetközi demokrácia szabályai be legyenek tartva, különösen azoktól, akik az EU- ban akarnak maradni és továbbra is, a gazdasági fejlödés meggyorsítására segítséget igényelnek.

Ehez hozzájön, hogy nem csak az európaiak figyelnek egymásra, hanam a világ is figyel európára. Ezért fontos helyzetünket a világ globális szituációjában, reálisan megérteni. Egyik oldalról mi nem vagyunk többé a világ „ködöke“ mint ahogy a görögöktöl tanultuk. Másik oldalon meg, nem csak hogy mi értékeljük magunkat túl, hanem a világ is többet vár tölünk mint amit képesek vagyunk teljesíteni.

Sokan akarnak hozzánk jönni, de nem tudják hogy, nem éri meg nekik. Ez a mi hibánk is, mert a magatartásunkal többet mutatunk, mint vagyunk. Öszintébnek kellene lennünk, nem annyit hazudni, mint amit megtanultunk a klasszikus kultúránkban.

A klasszikus Európa nem a paradicsom, itt nagyon sokat és keményen kell dolgozni a megélhetésért, sokhelyen zord, hideg éghajlatban. Észak-európai népek sokszor egész évben dolgoznak szorgalmasan, hogy pár hetes szabadságot abban az országban tölthessenek ahonnan tömegesen szeretnének jönni a migránsok.

Az összafüggések és problémák, jelenünkben az információs korszakban nagyon megváltoztak. Vigyázni kell hogy létünket reálisan az idöben fogjuk fel. A klasszikus idealismus korszaka elmult, még akkor is ha, talán legtöbben ezt még nem is fogták fel.

Történelmet visszaállítani, idöt visszacsavarni, nem lehet. Ez különösen vonatkozik, a romantika és nostalgia felé hajló magyar többségre. A történelemböl tanulni kell, nem visszaállítani, sem egyes eseményeket akarni eltörölni.

Milyen szörnyüségek is megtörténtek, azokkal szembe kell nézni és állni, szellemileg feldolgozni, hogy a jövöben legalább azok ne ismétlödjenek meg. Mint ahogy ez már több más ország népével meg is történt.Úgyis fognak még most nem ismert új, problémák is elöjönni, melyek megoldására a múlttól felszabadulva, megoldásnak helyet kell adni.

Söt, Magyarországon a fasizmus meg a kommunismus tapasztalatainak szociál-pszihológiai tudományos feldolgozása, egy szellemi elönyt, is jelenthet azok az országok és népekhez viszonyítva, ahol ilyesmi nem történt meg. Hogy a megismétlés, tudatosan ki legyen zárva.

A szocialista társadalom átélése, társadalomtapasztalati elönyt jelenthet, azokkal szemben, akik ezt nem élték át. A szocialismus, egy sok áldozatot követelö társadalmi kisérlet volt, melynek dialektikus okai vannak a történelemben.

A tanulságot pozitivan is le kell vonni belöle. A társadalom fejlödési vonalán, több olyan történelmi esemény lett a megfelelö helyre téve, (pld. magyarországon), melyeknek még most is ott kellene maradniuk. Nem lenne szükséges újbol dialektikusan csavarni rajtuk.

Pld., a 48-as úgynevezett „nemzeti forradalom“, évfordulójának ünneplése. Ami inkább csak a „magyar nemesek“ és egyes hatalomra vágyó politikusok forradalma volt, a népet kihasználva és öldöklésbe tolva. Az eredmény meg, a több mint tíz nemzetböl álló Osztrák-monarhia népeinek, inkább ellenszenvét váltotta ki. Ez nem éppen munkaszünetes ünneplésre méltó esemény, amivel külünösen a szomszédos népek vannak provokálva.

Az igy keletkezett „Osztrák-Magyar-Monarhia“, ez a forradalom után, nem a szabad polgárosodásnak adott helyet, hanem egy polgári „úri-murizást“ eredményezett, mely késöbb dialektikusan a fasismusba vezetett. Jelenleg meg az a veszély fenyegetése áll fenn, hogy a szocialismus negativ tapasztalatai után, ezt az idejét multa rendszert akarják egyes „tegnapiak“ visszaállítani. Amit eddig még az EU-ban levö tagság megtudott akadályozni.

Összefoglalva, a protesztantismus 500-adik évfordulóján kihangsúlyozható, hogy ez a keresténységen belül megtörtént változás, európára közvetlenül és a világra közvetve, különösen a tudomány fejlödésére való hatásával együtt, meghatározó szerepet játszott. A magyarokra is közvetve hatott, de azok az európai népek közé tartozva, akiknek történelmi szerepét a mai napokig is meghatározta.

Az aktuális, idöszerü általános összefoglalásban talán ezt igy lehetne kifejezni:

A protesztantismus a klasszikus-idealismus fénykoráig vezetett. Jelenünkben megmutatkozott a klasszicismus átlépésének szükségessége. Ami a müvészetben, már pár száz évvel, és a tudományban több mint száz évvel ezelött, meg is történt. Hogy megint kiléphessünk és továbbmehessünk a „föld-úton“ (Heideggers; Feldweg), a környezet és lét védelmével a bolygónkon.

Az utóbbi évszázad közepétöl, a tudomány eredményeként, megmutatkozott a klasszikus dialektika határa. Mely után a dialógikus megértés szükségssé vált, ha mi emberek, tovább akarunk létezni földünkön. Ezzel bebizonyosodott, annak a zsidó fiatalember viselkedési módjának igazsága, aki nem ütött vissza meggyözöen (dialektikusan), hanem magát keresztre engedte feszíteni.

Ilyen módon az idöt, dialógikusan komolyan véve, vagyis a történelem tapasztalataiból tanulva, következtethetjük hogy:

Minden vallás megváltozott a történelemben.

Vagyis: Isten egyiknek sem adta meg az utolsó igazságot.

Adva lett az idö, az igazság keresésére,

vagyis; a fejlödésre.

Ami jelenünkben annyit jelent,

hogy dialógikusan keressük a közös vonásokat,

a kibékíthetetlen ellentéteket meg engedjük elsülyedni, a történelem múltjában.











Normal 0 21 false false false DE X-NONE X-NONE /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normale Tabelle"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-priority:99; mso-style-qformat:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin-top:0cm; mso-para-margin-right:0cm; mso-para-margin-bottom:10.0pt; mso-para-margin-left:0cm; line-height:115%; mso-pagination:widow-orphan; font-size:11.0pt; font-family:"Calibri","sans-serif"; mso-ascii-font-family:Calibri; mso-ascii-theme-font:minor-latin; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-theme-font:minor-fareast; mso-hansi-font-family:Calibri; mso-hansi-theme-font:minor-latin;}