Három aktuális tulajdonsága az eszperantónak.

Elöadás Budapesten a "Kulturális Eszperantó Szövetség" helységében 2011 szeptemberében.

Három aktuális tulajdonsága az eszperantónak, ugyanaz mint a három szükséges tulajdonsága a mostani nemzetközi kommunikációnak.

1- Dialógikus-kultúrai

2- Szociál-pszichológiai

3- Demokratikus-politikai

Miért fontos ez a három tulajdonság a nemzetközi kommunikációnak?

1) Sokat hallunk a kultúrák szükséges dialógjáról. Majdnem mindenki dialogizálni akar. (Csak kevesen vallják be, hogy a megnemértéseket erőszakkal akarják megoldani.) De a probléma inkább az, hogy még azok sem képesek erre, akik akarnának dialogizálni. Miért?

Mert pszichikailag korlátoltak a valódi dialógusra, az előbbi történelmi tapasztalatokból kifolyólag. Ebből következik a szociálpszichológiával való szükséges foglalkozás. Akkor is, ha már racionálisan beláttuk a dialóg szükségességét, elöbbi tapasztalataink feldúlták lelkünket, lerakódtak tudatunk alá, érzéseket, magatartásokat és gondolkodási módot alakítva, melyek zavarják viszonyunkat más kultúrák iránt. Először ezt az állapotot szükséges megismerni és felvilágosítani, majd felszabadulni töle.

De ehhez még nem léteznek adekvát inter-kultúrális struktúrák. Ennek a folyamatnak a szükségessége már elégé világos, de a társadalomban hiányoznak az elöfeltételek. Megvalósitani a társadalomi feltételeket, melyben nemzetközi dialógus tudhatna működni, politikai feladat. Jelenünkben ez csakis demokratikusan tud megtörténni. Mert a politika szétválaszthatatlanul össze vankötve a demokráciával és a demokrácia meg a dialógusal.

Különösen ez a három tulajdonság határozza meg az emberek közötti nemzetközi dialógus müködését.

Èrdemes kihangsúlyozni hogy; ezek az eszperantónál, összehasonlítva minden más nemzeti nyelvel, legsajátosabbak és leglényegesebbek.

Miért? Következik a feleletek megkisérlése erre a kérdésre:

1. A dialóg-kulturális tulajdonságnál

A múltban a kultúrák kommunikációja és váltakozása dialektikusan történt.

Ami annyit jelent hogy; minden kultúra megpróbálta a saját igazságát bebizonyítani, s a többiek elleni viszonyában egy különösen magas helyzetet elfoglalni.

Úgy mondható; a múltban kultúr-harc folyt, melynek a következtében a legerősebbek elnyomták és uralták a gyengébbeket. Sőt még nem is nagyon távoli az az idő, amikor kultúrák népekkel együtt lettek kiírtva és eltüntetve a történelem színéről.

Nagy probléma maradt napjainkig, hogy ez a gondolkodási mód még mindig nincs teljesen felülmúlva, akkor sem, ha a népgyilkosság a legnagyobb nemzetközi kriminális bűntettnek lett nyilvánítva. (Majdnem hihetetlen, de még európában is megtörtént ez a bűntét, a nem is régi múltban.)

Teljesen új az emberiség történelmében, a kultúrák dialógusának akarása. De most még a szükséges konkrét tapasztalatok nélkül, nincs megértve és a képeségek sem elegendök hozzá.

A múlt szellemi közegben, minden nép nagyra dícsérte a magáét, az irodalomban, a történelemben, a művészetben, stb, a saját nyelvével, a többiekkel ellentétben.

A kultúrdemokrácia ideálja Európában először a polgári forradalommal kezdődött. De mégis, ez a fejlődés paradokszuma, hogy a gyenge kultúrák emancipációjával, megjelent egy erős nacionalizmus is.

Pld. Európa szét lett szabdalva, sokszor önkényes határokra. Az államokon belül egy legerősebb nemzeti kultúra uralkodott és elnyomta a kisebbségeket.

A kor ideálja volt, a nemzeti kultúra és nyelv fejlesztése, (a latin nyelv grammatikai strukturájára támaszkodva) bezárkózva a saját határak közé függetlenséget érni el a külföldtől. (Pld. Herder és Fichte, filozófusok elképzelései szerint.)

A nacionalizmus történelmi szituációjában és a dialektikusan sajátmagát állító nyelvpolitikával egyidőben, születtek meg Európában egyes béke és- szociális mozgalmak is, az igazságos emberi együttélés és a dialogikus kommunikáció iránti vágyból.

Ezekkel a mozgalmakkal párhuzamosan született, egy konkrét ajánlat, a népek közötti kommunikációs problémák megoldására, a dialógikusan tervezett eszperantó nyelv.

Ezek a mozgalmak ezeket a feszültségeket akkor sajnos nem tudták megoldani.

Két pusztitó háború következett.

Csak reális tapasztalatok után, a romboló erők következtében, lettek rákényszerítve az államok, megváltoztatni addig érvényes dialektikusan működő rendszerüket, a külföld iránt, dialógikus együttműködésre.

Ebből a szükséges változásból fejlődött ki utána, a kultúr-dialógikus- módszer, amelyből kialakult a civilizált országokban a nemzetközileg tisztelt Emberi Jogok Egyezménye.

Amely szerint, minden kultúra nemzetközileg-demokratikusan egyenjogú, s dialógokkal nyitottan akarja magát mutatni és tanulva a másoktól, azokat megismerni.

Ebben az összefüggésben érdekes kihangsúlyozni, hogy, az eszperantó mozgalomnak már annak idején, amikor az államok kényszerítve a romboló erőktől, a dialógikus- együttműködési-módszert kezdték alkalmazni, már több mint fél évszázad tapasztalatai voltak az ilyenfajta nemzetközi kommunikációban.

Az eszperantó kongreszusokban, melyeket minden évben megrendeztek (kivéve a háborús éveket), a világ legkülönbözőbb városában, „emberek emberekkel” jöttek össze, mint Zamenhof az eszperantó nyelv kezdeményezője, már az első összejövetelen 1905 ben Boulobne-sur-Mer, Franciaországban, mondta. (Nem franciák oroszokkal, nem lengyelek németekkel, nem olaszok angolokkal, stb., hanem emberek emberekkel!)

Ezeken a kongreszusokon már a közvetlen dialógikus kommunikációt alkalmazták egymással a résztvevők a világ minden tájáról.

Ezek az összejövetelek lehetővé tették konkrét egyéneknek egyedülálló, addig még egyáltalán nem megvalósított nemzetközi kommunikációs lehetőségeket és szociálpszichológiai tapasztalatokat.

Èrdemes megemlíteni, hogy még mostanáig sem, egyik másik nemzeti nyelvben sem lett elérve ez a dialógikus kvalitás a nemzetközi kommunikációban a népek között, a különböző világrészekből, mint ahogy ezeken az eszperantó összejöveteleken történik.

Valójában az eszperantó kongreszusokban már konkrétan előre lett hozva, a jelenünkben szükségessé lett kultúrák nemzetközi dialógusa.

2. A szociál-pszichológiai tulajdonságnál

Jelenünkben a probléma, a szükséges nemzetközi kommunikáció következő lépésében mutatkozik meg, amikor legtöbször nem tudjuk és nem bírjuk a szükséges újat tenni ha akarjuk is, mert a múlt lerögzött zavara akadályoz bennünket és nincs tapasztalatunk, hogy hogyan kellene dialogikusan, közösen előremenni a jövőbe.

Itt a történelem nem ugorható át máról holnapra. Erre már most is van negatív figyelmeztető tapasztalatunk Európában. (Majdnem el sem hihető, de mégis valóban megtörtént, a volt Jugoszláviábankeletkezett, romboló erők hatása.)

A népek történelmi tapasztalatának elnyomása, az eltakart veszekedések, lelki zavarokat okoznak, melyek az individumok mélyebb lelki és szellemi rétegeibe lehúzódva, lerakódva, befelé sajátmagukba visszahúzódást okoznak, kifelé meg gyűlöletet.

Ezek az elnyomott és tudatosan nem feldolgozott kultúrális ellentétek, valamikor szörnyű romboló erővel tudnak egymás ellen kitörni.

Az összegyűlt szellemi zavarok eröszakos kitörését megelözni, ajánlatos ezeket előbb feltárni, felvilágosítani majd terápiával gyógyitani. Ezért szükséges a szociálpszichológia.

Ez egy relatívan új tudomány és már magába véve is dialogikus. A keletkezése is dialogikus, a szociológia és a pszichológia közeledéséből majd szintéziséből. Létezésésének a keletkezése, a lelki gyógyulás szükségességéből következik, nem csak a beteg individumoknak, hanem egész társadalmi csoportoknak.

Ezt azzal a jelenséggel különböztethetjük meg a személyi pszichológiától, amikor megmutatkozik hogy lelkileg egészséges egyének, egy csoportban lelkileg betegek tudnak lenni, a világ egészéhez viszonyítva.

A szociálpszichológia mai feladata, megállapítani a csoportok lelki betegségeit és gyógyitani őket; vagyis, visszavezető utakat keresni és mutatni nekik a világ egészéhez, (úgy ahogyan ezt ez a magyar szó; „egész-ség” példásan a lényegében kifejezi) ami ugyanaz mint az Egyesült Nemzetek Szervezetétől deklarált Emberi Jogokhoz.

Az eszperantistáknak már itt is vannak, most már több mint 100 éves, tapasztalataik.

Ismert pedagógiai szabály, hogy a tanuláshoz legjobb azokat a tapasztalatokat használni, amelyek már korábban át lettek élve hasonló körülmények között, pld, olyan csoportoknál, amelyekben hasonló viszonyok megtörténtek.

Szociálpszichológiailag pozitív csoporttapasztalatokra azonban nemzetközi téren, különösen nehéz találni, amelyekhez példaszerűen lehetne igazodni és a tanulást hozzáfűzni.

Diplomaták, kereskedők, újságírók, stb., rendelkeztek már azelőtt is nemzetközi kapcsolatokkal, de az ő tapasztalataik más minőségűek, nem valóban dia-lógikusok, mert ők leginkább csak célszerüen egyoldalúan közelítették meg a más kultúrákat.

De a kultúrák dialógusa, kétoldalú megközelítés és megértés akar lenni, (dia - lógikus) ezért az ő tapasztalataik csak feltételesen használhatók példaképen.

Általános hiánya az előbbi időkben a nemzetközi tapasztalatoknak a társadalomban az volt hogy, a normális polgár vagy a nép, leginkább ugyanazon a helyen maradt, jelentősebb térbeli mozgás nélkül, ami persze fogyatékosságot jelentett a nemzetközi viszonyok iránti képességeikben.

Azok a személyek, akiknek dialógikus nemzetközi tapasztalatokat sikerült elérni, nagyon ritkák voltak, de egyesek napjainkig is példaképek maradtak, akiktől a jövőben is sokat tanulhatunk.

Sok ilyen személyiségre találunk az eszperantó mozgalom történetében. Az utóbbi időben több munka jelent meg eszperantóul, ilyen kiváló személyiségek életéről és munkásságáról. Ezeket lenne érdemes az eszperantó körökön kívül is ismertté tenni.

A mostani időben teljesen megváltozott ez a helyzet. Nemcsak hogy normális polgároknak is lehetőségük van utazni a világban, hanem, (pld. az EU-ban) már jogaik is vannak más országokban élni és ott dolgozni, saját nemzeti és nyelvi környezetükön kívül.

Most már személyi problémává válik minden egyénnek, aki a világban helyét akarja változtatni, hogy megtanulja annak az országnak a nyelvét, amelyben maradni akar.

Ebben a helyzetben tudatosodott egy másik probléma is, amely azért mégis meghatárolja az egyéni mozgási szabadságot. Ez a személyes intellektuális kapacitás. Csak kevesen tudnak több nyelvet megtanulni, de még a legokosabbak is gyorsan elérik a képességeik határát egy többnyelvű rendszerben.

Eszperantó itt is előnyös más nyelvkhez viszonyítva.

Ez a legkönnyebben megtanulható idegen nyelv. Mondhatjuk, egy nyelv minden nehézkes grammatika nélkül, elsősorban a logikán alapul. A szavak dialógikus elv szerint vannak nemzetközileg kiválasztva. A már többnyelvben is ismert szavak használva vannak-leginkább jövevények a görögből meg a latinból. Azzal a különbséggel, hogy az eszperentónak egy teljesen természetes viszonya van ezekhez az átvett szavakhoz, míg a nemzeti nyelvekre ezt nem igen lehet rámondani. Azok inkább hajlítgatják, tördelik az idegen szavakat, bele a saját nyelvi lényegükbe.

Ezekből a körülményekből kifolyólag az eszperantónak nagy szociálpszichológiai előnyei is vannak. A lényéhez közeli nemzetközi dialógusok természetes kialakítása voltán, a történelmi fejlődésében nincs megterhelve dialektikus ellentétekkel.

Míg a nemzeti nyelvek nyelvkiváltsági meggyőző harc folytatása közben, ha csak tehették mellőzték az idegen szavak bevonását, valamilyen „tisztaságot” akarván megtartani. Persze amit nem tudtak teljesíteni, mert akkor elzárták volna magukat a fejlődéstől. De ez a kétoldalúság tudatszétválasztást és pszichikai megterhelést is okozott nekik.

Másképen van ez az eszperantónál, ahol a lényegéhez tartozik az idegen beleolvasztása és alkalmazása. Neki soha nem volt problémája a másféleséggel, éppen ezért lett dialógikusan kialakítva, hogy kiutat mutasson abból a magában megrögződött dialektikus állapotból, ahol mindegyik csak sajátmagát akarja állítani.

Eszperantó nem a többi nemzeti nyelvek ellentétéből alakult ki, hanem azoknak a szintéziséből, amit nyíltan és természetesen vall is.

Mint ez a nyelv maga, a kultúrája is teljesen nyitott a külső befolyások iránt és dialógikus szintézisben épít egy új közös kultúrát.

Amint a legújabb szociállingvisztikai kutatások mutatják, a beszélt nyelvek befolyásolják az emberi lelket, magatartást, sőt a gondolkodási módot is. Ebből következtethető, hogy a nemzeti nyelvek, melyek magukban dialektikusak, a személyeket dialektikus önállításra ösztönzik, vagyis ellentétekre, míg az eszperantó a dialógikus lényegéből őszinte dialógusokra.

Ebből kifolyólag az eszperantó pszichológiai előnye a nemzeti nyelvekkel szemben, nem hogy csak a nemzetközi dialóg képességében mutatkozik meg, hanem magában hord egy szociálpszichológiai terápiás képességet is.

Nem hogy csak szert nyújt egy őszinte nemzetközi dialógusnak, hanem azoknak is tud segíteni, akik valamilyen okok miatt ezen a téren lelki zavarokat szenvednek.

3. A demokratikus-politikai tulajdonságnál

De mit érnek a tudományos ismeretek és példátadó tapasztalatok, ha ezek nincsenek praktikusan alkalmazva.

A politika az a művelet, amely ösztönzi a szükséges újnak a bevezetését a társadalomban. Az ő feladata megvalósítani azokat a feltételeket, melyekben az új meg tud mutatkozni, továbbfejlődni és számot tenni demokratikusan, a többség jólétéről.

A politikának különböző megjelenési formái vannak a történelemben. De általánosan mindig az volt a feladata, hogy erőket összpontosítson; vagy ellenezni, vagy védeni egy bizonyos helyzetet.

Röviden kifejezve; a politika a konzervatív és a haladó erők küzdése minden jelenben.

Pozitív értelme; megjavítani az általános jólétet, társadalomi változásokkal.

Természetesen, az etablizált erők érdeke ellenáll a változásoknak, így keletkeznek az érdekellentétek, melyek a múltban legtöbbször csak erőszakos harcokkal, vagyis forradalmakkal lettek megoldva.

A mostani civilizált országokban a forradalmakat szükségesen helyettesíti a békés demokrácia. Nem utolsósorban azért, mert máskülönben túl veszélyes lenne a fejlődés. Azért a mostani idők modern politikája szorosan összefügg a békekutatással és a békebiztosítás demokráciájával. A realitásban ismertté vált az a tény, hogy a politikai problémák jelenünkben csakis békésen, demokráciával oldhatók meg.

Megint érdemes rámutatni arra, hogy az eszperantó már kezdetétől fogva, a történelemben mindig, az ugynevezett „belső eszméjében” is, csakis a békés fejlődés mellett foglalt állást.

Nem véletlen, hogy az eszperantistákat az előbbi nem-demokratikus időkben üldözték, bebörtönözve sőt meggyilkolva őket, meggyőződésük miatt.

Leginkább ezek a történelmi tapasztalatok okoztak a továbbiakban, sok eszperantistánál határozott visszautasítást, sőt félelmet miden politikai mozgalom iránt.

De a politika az újabb történelemben, szükségszerűen egy egészen más arcot vett fel. Most már nem ideológia aminek a 20. században deformálódott, hanem fordítva, most segíti az ideológiák rögzöttségét feloldani és továbbfejlődni, itt és most a reális jelenben.

Továbra is persze megmaradt az erők küzdelme, de a „hogyan”-nak meg kellett teljesen változnia. Az erőszak már nem lehetséges, mint meggyőző lehetősége egy másik pártnak.

Mondhatjuk, a politika átvette a békés demokratikus meggyőző módszert, melyet az eszperantó már mindig, a kezdetétől fogva ajánlott és lényegesen magában hord.

Ebben a fejlődésben eljött az a történelmi idő, amikor a politika és az eszperantó szükségesen ugyanazt a demokratikusan dialogikus metódus alkalmazza. Azelőtt, amikor a politika a diktatúrába deformálódott, természetes hogy az eszperantisták távoltartották magukat a politikától. De a demokratikus politikában éppen a legnagyobb lehetőség van az eszperantót terjeszteni. Mert mindkettő célkitűtése nagyon hasonló.

A demokratikus politika a legáltalánosabb társadalmi mozgalom, amely a polgárok széleskörű jólétéért küzd, az eszperantó meg a legáltalánosabb nyelvi mozgalom, amely a széleskörű nemzetközi megértést a kommunikációs problémák megoldásával tűzte ki céljául. Így egészítheti ki az mostani politika az eszperantó törekvéseit is.

Talán mondhatnánk hogy; a modern politika kiegészíthetné. A nemzetközi politika demokratizálásának szükségszerűen kell fejlődni, (különösen az EU-ban), mert a mostani struktúrája és működési módja szerint nem tudja megoldani a mindig újabban megjelenő aktuális nemzetköti problémákat.

Ehhez a fejlődéshez zárkózik fel a nyelvi probléma politikája, melynek demokratikus megoldása, eddig még sehol sem a világon és Európában sem, volt ez az aktualitása, melyet ez most az EU-ban elért.

Teljesen ùj helyzet keletkezett és ezzel egy „új minőség” -e a nemzetközi demokráciának és politikának.

Itt is, valamennyire büszkén mondhatják az eszperantisták, hogy az ő környezetükben ez az „új” nem ismeretlen.

Ha ez nemcsak formálisan és felületesen van nézve, hanem a már az előbb említett dialógikai és szociálpszichológikai mélyebb értelemben.

Ezért nem elegendő az eszperantó mozgalmat csak nyelvi részére redukálni, hanem összetettebben kell foglalkozni vele, az egész szociál-és- politikai aktualitásában.

(Másik, egészen kis probléma a nagy világpolitikához viszonyítva, de fontos lenne az eszperantó mozgalomnak és a nyelvi problémák megoldásának a hozzájárulásához hogy; elismerik-e az eszperantisták a jövőben a politika fontosságát, vagy maradnak továbbra is egy neutrális távolságban hozzá.)

A három tulajdonság egymásközötti hatása

Nemzetközi téren mindez a három tulajdonság követi és kiegészíti egymást.

Dialógus csakis demokratikusan történhet.

(Diktatúra, auturitás, mindentudás, nem szükségli sőt nem is engedi a dialógust. Ott csakis dialektikus meggyőző megerőszakolás történik.)

A demokrácia kezdetétől fogva politikai mozgalom, amely fejlődik a történelemben.

Az előbbi időkben, különböző kultúrák, a saját maguk érthetőségéből csak saját magukat állították és csakis maguknak hittek. Ilyen módon magabiztosak voltak, határokkal elzárva a külső hatásoktól. Amikor azonban külső kapcsolatok mindig intenzívebbek lettek, a bezárt kultúrák mindjobban elvesztették az orientálódást, mely hordozóinak pszichikai zavarokat okozott.

Ezeket a zavarokat kell felvilágosítani, tudatosá tenni, feldolgozni és terápiával gyógyitani, mert máskülönben az individuomok általános szociális kapcsolatai kerülnek veszélybe. Mert hogy ezeket jelenünkben, a mindig jobban nemzetköziesedő közéletben, elidegenedés, visszahúzódás és szociális kontaktszegénység fenyegeti.

Csak tudatosan felvilágosodott és pszichikailag zavartalanított személyek tudnak a jelenünkben szükséges „dialógikus világviszony és gondolkodási mód” -hoz átváltani.

De ehhez az új tudat kiterjesztéséhez, azokon keresztül, akik ezt már belátták és elérték, szükséges a nyilvános kifejezési lehetőség a társadalom nemzetközi fejlődésének alátámasztásában. Ez politikai feladat, ami jelenünkben csakis demokratikus módon történhet.

A társadalomban szükséges új terjesztéséhez, demokratikusan, emberi kommunikáció szükséges, ami általában a nyelven keresztül folytatódik. Következetesen, a nemzetközi kommunikációhoz nenzetközileg érthető nyelv szükséges. A kérdés csak az; melyik?

Melyik nyelv tölti be legjobban azokat a tulajdonságokat, melyek jelenünkben szükségesek egy őszinte nemzetközi együttműködéshez?

Megfontoltan megfelelni ezekre a kérdésekre, inter-lingvisztikai kutatásokra van szükség. Itt fontos hangsúlyozni az „inter” –t a lingvisztikában, mert az eddigi klaszikus lingvisztika már nem elegendő.

Híres, csak romanisták, csak germanisták, csak szlávisták, csak finugoristák, stb., nem tudnak megfelelő feleleteket adni ezekre a kérdésekre. Tudósok kvalifikáltak és képesek erre a feladatra, kell hogy tanultak legyenek minimum háromból ezen a tudományágak közül, természetes, hogy jól beszéljék azokat a nyelveket és tapasztalják azok kultúráját.

Ez a három dialógikus tulajdonság szükséges a jelenlegi nemzetközi komunikációban. Nélkülük nem lehetséges őszinte nemzetközi viszony. Ezt bizonyítja az is, hogy a „demokrácia” és „kultúr-dialógika” az Egyesült Nemzetek Szervezetétől, deklarált Emberi Jogok alapkövei.

De az aktuális problémák, a reális alkalmazás részleteiben rejlenek. Ezért fontos a nemzetközi komunikáció a mindennapi problémának közvetlen felmutatása és a megoldásának ajánlata. Ehhez sok egyén közvetlen odaadó munkája szükséges.

Egyes eszperantisták, a nyelvükkel és kapcsolataikkal, már olyan konkrét emberi tapasztalatokat tudtak szerezni a nemzetközi közegben, mellyel nekik lehetséges volt, az edddig általánosan ismeretlen minőséget, a nemzetközi demokratikus magatartást kimutatni. Ezek a közvetlen emberi tapasztalatok modelleknek szolgálhatnak egy új, de mindig jobban szükséges nemzet-közi kvalitás széleskörű elsajátításában.

Fontos rámutatni arra, hogy az Eszperantó magában tartalmazza mind ez a három tulajdonságot, melyek a mostani nemzetközi kommunikációban kihagyhatatlanul szükségesek, már keletkezése óta (és az most már több mint 120 éve).

Ezért képes arra, hogy pozitív tapasztalataival magatartásokat és tudásokat közvetítsen a „kultúr-dialogikus-ság”, „szociál-pszichologikus-ság” és a „politikai-demokratikus-ság” –ról a nemzetközi viszonyokban.

Az Eszperantó „közi-sége” és „közi-ség-hajlama” egyedülálló a nyelvek között, azért különösen képes a nemzetközi komunikációra.

Végül is:

Jelenünkben ezen a téren legfontosabb az a tény, hogy mi még akkor sem tudunk egymással nemzetközileg dialogizálni ha akarunk.

Mert, (mondjuk pausálon) valószinűleg az emberiség legnagyobb többsége akarna, de ez csak keveset segít, mert nem tudna. Nem tud, a hiányzó közös nyelv, a zavart eddigi viszonyok és pozitív tapasztalatok nélkül, valamint a hiányzó társadalmi strukturák miatt.

A régi időkben világosan ki lett jelentve, amikor valamelyik kultúra uralkodni akart a másik felett. Ezt nyilvánosan erőszakkal, ha képes volt rá, véghez is vitte. De a mostani időkben még a leghatalmasabb államok sem merik nyilvánosan mondani, hogy ők uralkodni akarnak a másikokon. (Amit valójában már nem is tudnak minden veszély nélkül; erre van elég példa is)

Ténylegesen, mi nem csak azért akarunk most dialogizálni, mert mindannyian megokosodtunk és megjavultunk őseinkhez képest, hanem a döntő ok az, hogy másképen nem lehet, ha tovább akarunk létezni. Ezt negativan is kifejezhetjük: A dialogizálásra úgymond, rá vagyunk kényszerülve. Azok akik manapság nyilvánosan kijelentik, hogy nem akarják a dialógot, hanem a saját meggyőződésüket erőszakkal akarják kivívni, (pld. a terorristák) azok közös erővel lesznek megsemmisítve.

Ezért a szükséges következő lépés a jövőben, azokat a körülményeket realizálni, melyekben lehet dialogizálni. Ez meg politikai feladat. Mert nemzetközi dialóg csakis demokratikus társadalmakban lehetséges. A nemzetközi demokráciát meg fejleszteni politikai tevékenység.

Magától érthető, hogy a dialógusnak nyelvre van szüksége. Az új ebben az összefüggésben a „nemzetközi demokrácia”, melynek fejlődnie kellene, amihez meg egy nemzetközileg érthető nyelvre volna szükség.

De melyik lenne az a nemzetközileg legmegfelelöbb nyelv?

Eszperantistáknak:

Egy aktuális feladata lenne az eszperantistáknak ismertetni és terjeszteni a társadalomban azt, hogy az Eszperantó mélységesen önmagába hordja azokat a tulajdonságokat, melyek a mostani őszinte nemzetközi komunikációhoz szükségesek, de ilyen fokon a nemzeti nyelvekben nem találhatók meg. De hogy csinálni ezt költséges reklámozás nélkül? Az eszperantistáknak nincs sok pénzük.

Mégis, legalább azok akik nem csak hobisták, hanem komolyan áttanulmányozták és megértették az Eszperantó jelentőségét, azok tudnának konkrétan is sokat tenni (nem csak a végső győzelemről álmodozni).

Az idők már többször is megváltoztak, amióta Eszperantó létezik. Az amit még 50 évvel ezelőtt nem lehetett tenni, most normális és legális lett. Megjött az idő egyes tabúkat is felbontani a nemzeti nyelvekhez való viszonyban.

Sajnos az emberi felfogás még mindig leginkább dialektikusan reagál. Ami annyit jelent, hogy előbb arra kell rámutatni, amire a nemzetközi komunikációban, a nemzeti nyelvek nem képesek, hogy ki lehessen emelni az Eszperantó előnyeit.

Az új amit használni kell, az a demokrácia; különösen az Európai Unióban, egyes tagállamokban még alapjába véve, melyet most nemzetközivé kell kifejleszteni.

Ezt az újat, nem szabad elfelejteni az eszperantisták köreiben sem, hanem használni és alkalmazni kell. Az eszperantóval ki kell állni a demokratikus médiumba, megmutatni és állítani az előnyeit. Ez persze többfelől is ellentmondást provokál, amire felkészülten kell reagálni.

A mi demokráciánk más mint az ó görögöké, de még nekünk is sokat kell rajta fejleszteni. Valójában a nemzetközi demokrácia még nem is létezik, de az EU-ban konkrétan megmutatkozott a szükségessége, melyet teljesen újonan meg kell alkotni.

Minden igazán új alkotás az alapokból indul ki. Az első demokrácia az utcákon kezdődött (Európában az ó görögöknél). Nem létezik általánosabb és ugyanakkor közvetlenebb hely a polgárok politikai megnyilvánulásának, mint ott. Ott mutatkozik az elit erők és a nép demokratukus képessége, abban hogy hogyan reagál az állam és abban hogy hogyan akarják a polgárok elérni a szükséges változásokat. Azok akik demonstrálnak , hogyan demonstrálnak, és azok akik ellenállnak, miként teszik azt. Az utcán történik a legrégibb, a legjelentősebb és a legáltalánosabb megjelenési formája a civilizációnak és demokráciának.

Ez az ősi módszer az alapkő, amely mai napig is biztosítva van minden igazi demokráciában. Ugyanez az eszperantistáknak is rendelkezésükre áll, és jogukban van ezt minden EU államban alkalmazni. Minden modernebb alkalmazása mellett, mint pld. ujság, rádió, tv, internet, stb., ez az egyszerű forma megmaradt mint lehetőség a nyilvánoság első és közvetlen informálására, amely egyúttal az alapvető és valódi demokráciát is akarja biztosítani.

Ezt a lehetőséget az eszperantisták is kihasználhatják, amely nem követel nagyobb pénzügyi befektetést, csak valamennyi kezdeményezést, kitartást és civilcouraget.

Köszönöm a figyelmüket