Karinthy Frigyes: Paradoxon az eszperantóról

Ezt nemrég az "esp-en-hung" eszperantó levelezőlistán adták közre, és mivel Karinthy a tőle szokásos humorral írt már az ő korában is furcsa mód jelen lévő problémáról, ezért nem tudtam megállni hogy itt meg ne jelenítsem.

"Samideano,
kedves barátom, ne vitatkozz velem és ne magyarázz, ne döngesd nyitott
kapuimat, ne akarj meggyõzni - merõben fölösleges. Én meg vagyok gyõzve
és - most megsúgom neked a nagy titkot - mindenki meg van gyõzve. Akkor
hát mégis, hogy lehet az, kérded naivul, hogy még mindig vannak, akik ...
Ne folytasd. Válaszom erre is ugyanaz. Éppen azért. Furcsa, mi? Pedig így
van.
Hogy az eszperantó jó dolog, helyes dolog, nagy dolog, a világ
Bábel-kérdését egyetlen és biztos módon megoldó egyetlen és biztos
lehetõség: nyilvánvaló, tökéletes, cáfolhatatlan igazság. És én azt
mondom neked, hogy ez a cáfolhatatlanság és tökéletesség volt eddig az
egyetlen akadály, amin múlott, hogy feltalálásának negyvenedik
évfordulóján nem tartunk még ott, ahol tartanunk kellene, hogy a világ
minden iskolájában tanítsák, hogy minden írni-olvasni tudó ember tudjon
eszperantóul is, hogy olyan természetes eszköze legyen a nemzetközi
érintkezésnek, mint a vasút, vagy a távíró, vagy a posta.
Azt hiszed most, erõltetem a paradoxont. Tévedsz. A világot, értsd meg
végre, nem megismerés és belátás, hanem képzelet és hiúság kormányozza.
Vedd észre végre, hogy az emberek nem szeretik a tökéletes és
cáfolhatatlan igazságokat. Az emberek szeretnek vitatkozni, ellenérvekkel
visszavágni, mert a hiúságnak és a képzeletnek harcra és gyõzelemre van
szüksége, mert - a hiúság és a képzelet a meggyõzetést legyõzetésnek
érzi, - a hiúságot bosszantja és ingerli és untatja a cáfolhatatlan
igazság, amire veszekedés és vita helyett kénytelen azt mondani: ez
bizony így van, nincs tovább.
Túlságosan nyilvánvaló és kézenfekvõ az eszperantó szükségessége - ez a
baj. Nem szabadna, hogy ilyen nyilvánvaló és kézenfekvõ legyen, ahhoz,
hogy valódi és megérdemelt sikerét megcsinálja. S aki, mint mi ketten,
lelke mélyébõl kívánja ezt a sikert, a meggyõzés és beláttatás eddigi
politikáját feladva, annak másikfajta politikának taktikájára kell
áttérnie, amit napjainkban az emberi lelket jobban ismerõ reklám- és
divatcsinálás kultusza képvisel: inkább elfelejtetni szükségességét, mint
hangsúlyozni. Nézd, mindjárt meg fogsz érteni. A nyakkendõ, ugye, nem
olyan szükséges és hasznos és nagy dolog, mint az eszperantó, - mégis,
legalább milliószor annyi ember hord nyakkendõt a világon, mint amennyi
eszperantóul beszél, pedig a helyes nyakkendõkötést megtanulni legalább
annyi ideig tart, mint eszperantóul megtanulni. Mert a nyakkendõ
divatbajött , - nem az értelmen és belátáson keresztül jött divatba,
hanem a hiúságon és képzeleten keresztül -, mert beláttatással és
felvilágosítással külön-külön mindenkit meggyõzhetsz -, de a tömeget
mindig a divat fogja irányítani.
Ne azt hirdesd, samideano, hogy az eszperantó jó dolog, - azt hirdesd,
hogy divatos dolog. Ne arról beszélj annak, akin keresztül terjeszteni
óhajtod, hogy õ legyen eszperantista, hanem arról, hogy a többiek már
azok. És ne azzal dicsekedj, hogy milyen okos emberek és nagy elmék és
komoly férfiak lettek hívei az eszperantónak, hanem azzal, hogy milyen
népszerű és híres emberek. Hogy Anatole France és Tolsztoj eszperantisták
voltak, hallgasd el, - hirdesd inkább, hogy Dempseytõl és Josephine
Bakertõl csak eszperantóul lehet autogrammot kérni - s fogadok veled,
hogy fél éven belül Dempsey és Josephine Baker kénytelen lesz megtanulni
eszperantóul azoktól, akik azért tanultak meg eszperantóul, mert azt
hitték, hogy õk tudnak s így nekik is tudniok kell. Így van ez, divattárs."