Huszadik lecke

156. Stílus

Stílusnak nevezzük azt a módot, ahogyan az ember kifejezi a gondolatait. Mint önálló és élő nyelvnek, természetesen az eszperantónak is megvan a maga stílusa. Milyen hát az eszperantó stílus? Erre a kérdésre Zamenhof így válaszolt (Lingvaj Respondoj, 78. oldal): „Az igazi eszperantó stílus sem szláv, sem germán, sem román, hanem egyszerűen egyszerű és logikus stílus – vagy legalábbis annak kell lennie.” Amelyik tehát logikus, egyszerű és világos, az jó, amelyik nem logikus, bonyolult és zavaros, az rossz, habár azt aki a nyelvtani szabályok ellen vét, nem büntetik meg.
Ahhoz, hogy jó, elegáns és nemzetközi legyen a stílusunk, jól kell ismerni a nyelvet és annak szellemét, képesnek kell lenni logikusan és egyenesen gondolkodni, nem szabad vakon utánozni az anyanyelvünket.

Minden ember úgy hozzá szokott a saját anyanyelvéhez, hogy úgy tűnik neki: az a legtermészetesebb, leglogikusabb és legjobb az összes nyelvek közül. Pedig minden nemzeti nyelvben valóságosan hemzsegnek a logikátlanságok és értelmetlenségek, melyek az idegen nyelvűek számára érthetetlenek és nevetségesek, mert egyik nyelv sem az ésszerűség és a logikus gondolkodás egyenes útját, hanem inkább a hagyományt és a megszokást követi. Az ilyen logikátlan és formailag abszurd kifejezéseket nevezik idiotizmusoknak. Minden nemzeti nyelvben vannak idiotizmusok, melyeket nem lehet szó szerint fordítani más nyelvre.

Ha mindenki a saját anyanyelve kifejezéseit fordítaná szó szerint eszperantóra, akkor nem értenénk meg egymást, és nemzetközi nyelv helyett valamilyen kriptogramunk lenne. Ezért ne másoljuk, ne fordítsuk szolgaian az anyanyelvünk kifejezéseit.
Írj és beszélj mindig egyszerűen, tisztán ’nemzetköziül’, hogy mindenki könnyen és pontosan megértse, mit akarsz mondani. Ezért fontos, hogy ne anyanyelvünkön gondolkodjunk, és gondolatainkat fordítsuk le, hanem gondolkodjunk egyenest eszperantóul. Kezdetben ez persze nehéz, de bizonyos ideig tartó gyakorlás, és nyelvhasználat után sikerülni fog.
Ahhoz, hogy nemzetközi és jó stílusra tegyünk szert, nem kell megtanulni sok nyelvet, ahogy sokan gondolják, csak az szükséges, hogy alaposan ismerjük az eszperantó struktúráját és szellemét. Ezt úgy sajátíthatjuk el a legkönnyebben, ha figyelmesen olvassuk az újságokat és az irodalmat, különösen Zamenhof műveit és az elismert szerzőket, és sokat beszélgetünk külföldiekkel.
Előbb-utóbb észre fogjátok venni, hogy logikussága és az idiotizmusok hiánya ellenére az eszperantó stílus egyáltalán nem mechanikus, száraz és élettelen, mint egy matematikai képlet, ahogyan néhány ’ellenzéki’ azt állítja, hiszen tehetséges költőink és íróink ugyanolyan szép és élvezhető műveket hoznak létre, mint a nemzeti nyelveken író szerzők. Az ilyen műveket olyan költői stílus jellemzi, mely életet, színt és hajlékonyságot visz a szövegbe. A képes kifejezések talán nem mereven logikusak, matematikai pontosságúak, de kis fantáziával bárki megértheti, hogy mit akart kifejezni a szerző, bármilyen anyanyelvű is az olvasó. Ezért tévednek azok, akik azt mondják, hogy az óra nem tud járni, az este nem tud jönni. Ezek a szőrszálhasogatók elfelejtik, hogy a nyelv nem matematikai képlet, hanem egy olyan eszköz, amellyel kifejezhetjük nemcsak a gondolatainkat, hanem az érzéseinket is.
Seppik után