1) Az eszperantó (mint nyelv) senkinek sem tulajdona.
2) Azért hívják (a "ĉies lingvo" kifejezéssel) „mindenki nyelvének” , mert nem áll mögötte meghatározott, rögzített társadalmi hordozó.
3) Az eszperantó társadalmi hordozója nemzetközi közösség: csak ez a közösség tudja továbbadni a nyelv kulturális értékeit
4) A közösség eddigi hozzállása leginkább abban az erőfeszítésben testesült meg, hogy az eszperantót ismételten megkísérelték bevezetni az iskolai oktatásba.
5) Az ebben az irányban tett erőfeszítések miindezideig meghiúsultak: ma sincs semmi jele, hogy ebben változást lehetne várni.
6) Az eszperantónak az iskolába való bevezetése nem fogja feltétlenül biztosítani azt, hogy az eszperantó kulturális értékeit továbbadják.
7) Efelől gondoskodni csak az eszperantó alkalmazói és művelői (az eszperantisták) maguk képesek, miután eljutnak arra a fokra, hogy az eszperantó szerepét és helyzetét vllágosan megértsék.
8) Ez azt jelenti, hogy a szervezett eszperantómozgalomnak kettős célja lehet - és kettős céljának kell lennie:
a) Egyrész továbbra is (magán szemléltetve) igazolnia kell, hogy a világ nyelvi problémájának egyetlen adekvát megoldása az eszperantó.
b) Másrészt az eszperantómozgalom nem bízhat másban, s nem bízhatja másra, hanem saját magának kell gondoskodnia arról, hogy az eszperantó az eszperantó beszélőinek valódi kulturális örökségévé váljon.
9) Az eszperantómozgalomnak meg kell teremtenie a nemzeti és nemzetiségi nyelvek számára létező oktatási intézményeket, eszményi céljuknak pedig a kulturális kétnyelvűséget kell tekinteniük.
10) Az eszperantisták és az eszperantót a későbbiekben megtanuló személyek oktatásában, képzésében, kiművelésében megfelelő módszertani és didaktikai elveket és követelményeket kell alkalmazni.