Részlet Homo sum [=Lejzer Markovics Zamenhof]: Hillélizmus c. munkájából (1901) [Altéma: “Mi legyen a hillélisták nyelve?”]

Most felmerül a kérdés, hogy milyen nyelv kell, hogy a hillélisták nyelvévé váljon. Elméletileg a válasz háromféle lehet: 1) vagy az óhéber nyelv 2) vagy a mai zsidóktól használt zsargonok valamelyike (például, a “litván” zsidók által használt zsargon), 3) vagy külön ebből a célból alkotott neutrális műnyelv. Gyakorlatilag mégis csak egy válasz lehet, mégpedig az, hogy a harmadik. Az óhéber nyelv mint holt nyelv, amely emellett nem hogy teljes és minden irányú kibontakozásban állna rendelkezésünkre, hanem csak egy kis elbeszélő művekből és költészetből álló irodalom formájában érte meg napjainkat, ez az óhéber nyelv az élő népi nyelv szerepére egyáltalán nem alkalmas, s még azoknak sem fog bármikor is a maguk élő és valóságos nyelveként szolgálni, s a nyelvnek még ehhez a sántikáló használathoz elegendő alapvető elsjátítása is olyan rendkívüli mértékben nehéz, hogy ha a hillélisták saját nyelvükként fogadnák el, a hillélisták közösségébe való bejutás csak az ügy iránt buzgók kis, mondhatni maroknyi csoportja számára válna lehetővé, de semmiképpen sem a lelkes tömegek számára.

A nem éppen esztétikus és teljesen kiműveletlen zsargon iránt, mint ismeretes, erős, legyőzhetetlen ellenszenvet és előítéletet táplálnak még azok is, akik a nyelvet bírják, s még nehezebb lesz tanulására rábírni azokat a zsidókat, akiknek ehhez a zsargonhoz semmi közük sincs, s akiknek részint nehéz volna megtanulniuk, részint semmi vonzót nem kínál. Így csak a műnyelv marad. A priori elmondható, hogy egy műnyelv, amelybe korlátozatlan jogunk van mindent belevinni, a lehető legnagyobb mértékben tesz eleget mindazoknak a feltételeknek, amelyek számunkra feltétlenül kívánatosak: végtelenül gazdaggá, hajlékonnyá tehetjük, tele mindazokkal az apróságokkal, amelyek a nyelvnek életszerűséget, jó hangzást, és rendkívüli könnyűséget adnak. S valóban, az utóbbi évtizedek munkái megmutatták, hogy egy ilyen nyelv nemcsak lehetséges és eleget tehet a [59] legkifinomultabb követelményeknek, hanem – ami a legfontosabb – olyan könnyű, hogy a legműveletlenebb ember is egy hét alatt jól elsajátíthatja (a gyerekek pedig természetes módon születésüktől fogva elsajátíthatják).

Itt szólnunk kell néhány szót pro domo sua. A körülmények arra kényszerítenek minket, hogy ezt a füzetet álnéven tegyük közzé. De amikor alkalmilag ez vagy az a személy megismeri a nevünket, s megtudja, hogy már régóta a neutrális nyelv . gondolatának elkötelezett hívei vagyunk, gyanú támadhat benne, hogy a hillélizmus egész tervét csak azért gondoltuk ki, hogy az általunk szeretett nyelv terjesztését elősegítsük, s hogy csak azért rejtőzünk álnév mögé, hogy az olvasók ne tudják, hogy a neutrális nyelv lelkes hívével van dolguk. Arra, hogy ilyen gyanú felmerülhet, egyik barátunk figyelmeztetett, aki ezt a füzetet kéziratban elolvasta. Ez a félelem az emberi természet reális ismeretén alapul, melyet figyelembe kell vennünk. Így, hogy elkerüljük azt a gyanút, hogy álnév mögé rejtőzve, valódi vonzalmainkat akarjuk elrejteni, magunk kijelentjük, hogy régtől fogva a neutrális nyelv
leglelkesebb támogatói közé tartozunk. Ha ez a körülmény a hillélizmus megítélésében szerepet játszik, az olvasók hadd lássák.

Igen, személyesen már régóta a neutrális emberi nyelv gondolatának odaadó barátai közé tartozunk. Elkötelezettségünk a zsidó kérdés alapján jelent meg, mert minden nemzeten kívül álló zsidóként, mindenki másnál jobban éreztem az emberi soknyelvűség átkát, s a zsidók minden szerencsétlensége közül legsúlyosabbként mindig a zsidók nyelvnélkülisége tűnt fel. Mindig éreztük, hogy a nyelv az ember legszentebb tulajdona, s hogy éppen a zsidók nélkülözik. Sem a népek politikai hatalmát nem irigyeltük, sem gazdagságukat – egészséges szellemi énjüket, nyelvüket, irodalmukat irigyeltük. Fájdalmas volt látnunk, hogy törnek a zsidók különféle nyelveket, miközben sem egyiket, sem másikat nem bírják jól, s miközben egyikhez sem kötődhetnek teljes lélekkel, mert [60] minden ilyen nyelv a zsidók számára idegen, individuálisan népi életnek, szellemnek, történetnek a megtestesülése. Ilyen gondolatok hatása alatt korábban az óhéber nyelv felélesztésére gondoltunk, s ezt követően néhány éven át lelkesen dolgoztunk a zsargonon; mikor meggyőződtünk, hogy egyik is, másik is mentes minden jövendőtől, teljes szívvel a neutrális emberi mesterséges nyelv gondolatának szenteltük magunkat s már több mint húsz éve dolgozunk.

Hogy a hillélistáknak már létező neutrális nyelvet kell-e elfogadniuk vagy valamilyen hozzáértő bizottságot kell létrehozniuk, amely új nyelv alkotásához fog: ezt természetesen csak kongresszus döntheti el. Akármilyen legyen is azonban ez a nyelv, speciálisan a hillélisták szükségleteihez kell alakítani, alkalmazni; mert míg a népek összessége számára a nemzetközi nyelv luxus, addig a hillélisták számára mindennapi kenyér. Minden más nép számára a mesterséges nyelv csak a külső kapcsolatokhoz szükséges, a hillélistáknak viszont a belső kapcsolatok végett van rá szüksége; ezért míg a létező eszperantó szigorúan nemzetközi szellemmel bír, amely csak a tiszta logikán alapszik, a hillélisták nyelvének sajátosan azon emberek szelleméhez, életéhez, gondolkodásmódjához és kifejezéseihez, sajátosságaihoz és szokásihoz kell alkalmazkodnia, amely a hillélisták első állományát létrhozza, következésképp a rendkívüli könnyűségen, hajlékonyságon, gazdagságon és jó hangzáson túlmenően, olyan stílussal és szellemiséggel kell bírnia, hogy akármelyik legkevésbé művelt orosz-német zsidó, miután fél óra alatt megtanulta a nyelvtanát, s néhány nap alatt bizonyos mennyiségű szót elsajátított, a nyelvet szabadon és folyékonyan tudja használni, akár az anyanyelvét; hogy ne hiányozzon neki lépten-nyomon ez vagy az a sajátos szó vagy fordulat, amelyhez hozzászokott, hogy ne kelljen lépten-nyomon azon gondolkodnia, , hogy miképp is kell kifejeznie magát, és hogy beszédje teljesen folyékony és természetes legyen.
Sokan vannak, akik a nyelvre vonatkozó pontot utópiának tekintik majd. “Mesterséges nyelv ezidáig nem létezett, következésképp nem is lehetséges.” Mimagunk sokat és komolyan foglalkoztunk ezzel a kérdéssel, s nemcsak [61]elméletileg, hanem gyakorlatilag és meggyőződtünk róla, hogy ez a pont nemcsak hogy lehetséges, hanem rendkívül könnyen teljesíthető is. Erről mindenki könnyen meggyőződhet, ha másképp nem, az általunk eméített eszperantó nyelv alapján. Aki megismerkedett ennek a nyelvnek a szerkezetével s ennek máris nagyon gazdag irodalmával, aki látta, milyen könnyen s milyen könnyedséggel fejeződnek ki benne az emberi gondolatok és érzelmek mindenféle árnyalatai,; aki látta mily kiválóan s milyen szabadsággal beszélgetnek, érintkeznek rajta különféle országokból és népekből való emberek nemcsak írásban, de szóban is; aki látta, hogy még a legműveletlenebb emberek is teljes alapossággal elsajátítják ezt a nyelvet csodálatosan rövid idő alatt, az egy percig sem fog kételkedni a nyelvet érintő állításunk teljesíthetőségét illetőleg, annál is inkább, hogy a hillélisták nyelve ráadásul a mostani zsidók legszámottevőbb csoportjának gondolkodásmódjához és kifejezéseihez fog alkalmazkodni. Aki mindezekről nem akar meggyőződni, hanem jobban szeretné érvelés nélkül tagadni valamely mesterséges nyelv szabad és élő használatát, az emlékezzen arra, hogy ha ez [kb.: a hillélisták nyelvének kiterjedt használata] a gyakorlatilag nem volna teljesíthető, senki sem fog kötelezni minden hillélistát, hogy ezek csak a hillélisták nyelvét beszéljék (mint ahogy senki sem tiltja meg, például, egy lengyelnek, hogy egész életében franciául beszéljen, s hogy szélső esetben már annak tudata is elégséges lesz, hogy a hillélistáknak van saját, senkitől nem kölcsönzött nyelvét, amelyet minden hillélista bír, s hogy a hillélisták ezen a nyelven tartanak istentiszteleteket.