Tizenkét karcolat tizenkét egész oldalalas színes illusztációval. De színesek a borítók is, úgyhogy a könyvek között tallózók szeme bizonyára könnyen megakad rajta. A könyvben megjelenített világ jobbára a több mint jó félévszázaddal ezelőtti Kolozsvár külvárosi világa, a művek értéke azonban természetesen nem pusztán dokumentáris. Az írások többnyire gyermekekről szólanak, de ezúttal is érvényes, hogy nemcsak gyermekeknek. Jórészt első személyű felnőtt történetmondók emlékeznek gyermekkorukra. Olykor megvallottan az író személyes emlékei szólalnak meg. A nevelő szándék is nyilvánvaló bennük, sőt olykor magát a tanulságot is megfogalmazza a szerző, de nem prédikál. A történetek társadalmi háttere tehát mint sejthető, komor, de nem hiányzik belőlük a humor, a bizakodás, a felülkerekedés vagy legalább a fel nem adás. A könyv önéletrajzi fogantatású lírai hangulatú első és utolsó írása, amelyek mintegy keretbe foglalják a többit, lélektani-bölcseleti jelentést hordoznak. Az elsőben az Én voltam császár-ban a történetmondó nagynénjére emlékezik, aki óriási önbizalmat adott a kisfiúnak azzal, hogy az esti mesemondás után azt súgta fülébe: „ – Kálmánka, te vagy a császár, csak ne mondd senkinek.” S az író továbbadja nekünk: „hajoljatok közelebb, hadd súgjak valamit: ti vagytok a császárok, hallottátok?... De ne szóljatok róla senkinek!” Az utolsót, a Kifli utca, zsemle szám-ot így kezdi: „Miután rájöttem, hogy nem vagyok császár, s hogy csupán a játszóterek meg az álmok birodalma az enyém, ismét gondolkozni kezdtem, vajon létezik-e olyan ház a világon, amelyben örökké mosolyognak az emberek a boldogságtól?” Ugyanaz a nagynéni mondja erre, hogy igenis van ilyen ház Nekeresden túl a Kifli utca, zsemle szám alatt.( Az író édesapja pék volt). És ő elindul, hogy megkeresse azt a házat, de szomorúan kell tudomásul vennie, hogy nem találja. Közben azonban hogyhogynem saját lakásuk előtt találja magát, ahonnan az otthonosság fénye-zaja szűrődik ki az utcára. „S azóta tudom, hogy a Kifli utca mindig ott rejtőzik valahol a közelünkben. Mint ahogy a szívből jövő nevetéshez mindig közel áll a sírás.” A Rovások a padon gyermekhősei szeretnének tanulni, de nincs lehetőségük: „Az úr ír... A szegényember... se nem ír, se nem olvas, mert nincs pénze.” Hány betűből áll az ábécé? fiú hősének húga az első órákról mindig elkésik, mert némi fizetségért minden reggel egy vakot kísér el az orvoshoz. Bátyja úgy játssza ki a nagyon rövidlátó tanítónénit, hogy hangját elvátoztatva ő felel helyette. A lelepleződés óriási hahotát vált ki az osztályból. A Mezítlábas hadsereg tanítóbácsija úgy szünteti meg a valódi ok nélküli hiányzásokat, hogy egyik napon ő sem megy be iskolába. S amikor a gyermekek meglátogatják, mivel azt hiszik, beteg, kiderül, hogy kutyabaja, ő azonban előhozakodik valamilyen nevetséges okkal. S a gyermekek megértik az példázatot. A Végtelen világbajnokság felnőttjének álmában óriási labdákat kellene elkapnia, de azok mindig semmivé foszlanak. Az álom okát egyik gyermekkori emlékében találja meg, amikor a rossz gumilabdát igazi futball-labdára szerették volna felcserélni, s azzal játszani le a világbajnokságot Brazília és Uruguay, azaz a kétvízköziek és Pata utcaiak között. Dolgoznak, hogy pénzt gyűjtsenek. A háború kitörése miatt azonban elmarad a nagy meccs, mert szétszóródnak. „... szeretném értesíteni mindazokat, akik érdekeltek az elmaradt világbajnokság megrendezésében, hogy ma fáradó szívvel is kész vagyok megvédeni csapatom becsületét!” Az író szatírikus hajlamait mutatják az olyan írások, mint a Cserebere fogadom, Egy fanyelvű nyelvmester vagy a Keszeg és Repedki. A megalázó szeretetről szól a keserű-szatírikus Becsomagolt szeretet. Hogyományos epika ez, leginkább a móriczi-mórai hasonló tárgyú műveket idézi emlékezetünkbe. Ez a szerény válogatás az író gazdag gyermekirodalmi munkásáságából a tavaly jelent meg a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadónál az ugyancsak csíkszeredai fiatal képzőművész, Csillag István illusztrációival.