A kötet egy prózai és egy verses művet tartalmaz. A Talpas történetek című meseregény páratlanul derűs történet, pedig cselekménye olyan világban játszódik le, amelyben az emberek álmait is rögzíteni és gondolatait olvasni tudják. A hangulatosság megteremtésében a makáma, a rímes próza helyenkénti használata is szerepet játszik. A mesemondó a Hargitán megbarátkozik Barlangi Ambrus medvével, még a pertut is megisszák málnaszörppel. Ambrus a barátjától ajándékba kapott tükröt bundája belső zsebébe helyezi, majd kölcsönadja a nyúlnak, hogy megvédje magát vele a rókától. A nyuszi eltéved az erdőben, sőt a tükröt is elveszíti, rigó barátja azonban kisegíti a bajból. Amire a medvéhez érkeznek, hogy a tükröt visszaadják, őkelmét már pizsamában találják. Egyik tavaszi reggel a rigó Ambrus medve levelét kézbesíti, amelyben barátját meghívja családjával együtt a Lépesméz Ünnepére. Helikopterrel utazik a család, a rigó kalauzolja őket. Kiderül, hogy Ambrus kémnek gondolta barátját, mivel a tükör megörökítette családja téli álmát. A dolog tisztázódik. A különleges tükröt a boltos, aki a Mindentlátó Szemet és Mindenthalló Fület szolgálja, tévedésből adta el a történetmondónak. A bizalmatlanság megszűnik, és az ember kijárja a hivatalokban, hogy medvebarátja borbélyműhelyet nyithasson a Hargitán. Mesében szokatlan és nyilván fölösleges is az idő pontos megjelölése (1969. április 1.!). Itt azonban játék: a hitelesség bizonyítéka, és annak megszüntetése egyszerre. Nincs ebben a világban kegyetlenség, durva erőszak. A róka csupán megcibálja a nyúl fülét, a medvefodrász pedig büntetésül „csak” füleit metszi le a besúgónak. A mese legemlékezetesebb epizódfigurája a nyuszi, aki amolyan hetvenkedő, de könnyen megijedő és egykettőre el-elpityeredő gyerkőcként viselkedik. Nemcsak az állatok értik jól egymás nyelvét, hanem az ember is jól megérti őket. Harmónia ez az ember és a természet között? Nem erről szól a mese, hanem a barátságról, a dolgok elrendezhetőségéről és az életörömről. A kíváncsi Hold a szerző legterjedelmesebb verses meséje. Derűje a Bivalyos vers, Az elveszett követ, a Mátyás-napi vásár vagy a Jámbor medve című verseket idézi. Rímelése páros, ritmusa ütemhangsúlyos, többnyire felező nyolcas, de a hangulatosság-változatosság kedvéért itt-ott kevesebb szótagszámú sorok is szerepelnek. „Fönn az égen bandukolt,/ kóborolt a Telehold./ S kíváncsi lett módfelett,/ hogy a Földön mi lehet.” Sáros patakpartra esik, mosakodás közben a patak magával viszi egy kisvárosba. Egy ruhát mosó asszony kötényébe dugja. Ijedtében fogyatkozni kezd, de a friss víztől ismét megszépül, és elalszik a fűben. Egy kisfiú és egy kislány labdáznak vele. Mivel igen magasra száll, hálóba öltöztetik, majd egy diófához kötik. A hatóság elöl a kutyaólba rejtik. Holdunk úgy elalszik, hogy még a mennydörgés sem ébreszti fel. Ezután a sárga labdával lubickol a tócsában, majd táncra perdül a labdával, a gyerekekkel és a kutyával. Hűlés gyanújával a kislányok ágyba dugják. A földi kirándulást már többször is megbánta, most azonban akár itt is maradna, de mivel újra este lett, visszaszólítja a kötelesség. A gyerekek segítségével felszáll. „A csillagok fölragyogtak,/ ahogy holdas estén szoktak.” Mindenki örül: „De legboldogabb az eb volt,/ mert barátja, az öreg Hold,/ mielőtt magasba mászott,/ elcsórta a kutyaláncot.”